Az úgy volt, hogy tegnap megpróbáltuk megmosni Carlos fogát. Így utólag azt mondanám, hogy nagyképű voltam, amikor azt gondoltam, hogy egyedül is menni fog. Carlos tiltakozása olyan méreteket öltött, hogy ketten kellettünk hozzá.

Kezdetben tehát kettesben voltam Carlos kutyával a fürdőszobában, csukott ajtónál, nehogy megszökjön az eb. Leültettem, elmeséltem neki, hogy mi fog történni, majd nekiálltam a műveletnek. Már ott bajos volt a dolog, hogy belenyúltam a szájába. Nem szerette, pedig normál körülmények között ő az, aki mindent megtesz azért, hogy harapdálhassa a kezem. Gondolván, hogy mielőtt bármit is csinálok, jól körülnézek a kutyaszájban, megpróbáltam szétfeszíteni az akkor már erővel zárva tartott fogsort. Hát küzdöttem rendesen. A kutyának vagy az eleje mocorgott, vagy a hátulja! Ha nyitva volt a szája, akkor a hátsóját rázta elvetemülten, ha végre ült, akkor dacosan lehajtotta a buksiját és a hónom alá próbálta elrejteni az egész nagy fejét! Már majdnem feladtam, de aztán nyílt a fürdőajtó és megérkezett a segítség. Én fogtam a kutya hátulját lábbal, a fejét kézzel, Laci pedig szakértő szemeket meresztett a kutyafogsorra. És ekkor döbbenetes dolog történt! Carlos bosszúja utolért minket! Majdnem mindannyian odavesztünk! Befingott egy akkorát ez a dög a zárt fürdőbe, hogy kishíján eszméletünket vesztettük! Talán mondanom sem kell, hogy annak ellenére, hogy a kutya volt a legtávolabb az ajtótól, mégis ő hagyta el először a helyiséget - persze ő fel volt készülve a támadásra. Persze röhögtünk, mit is tehettünk volna, de ma újra megpróbáljuk. Gázálarcban!