Carlos, Nándi, Pálcika

Ezen a képen még az látszik, ahogy Carlos alvás közben is menekülni próbál a kis vakarcs elől. Nagyon sajnáltam szegényt, és aztán külön is költöztek - vagyis Carlos ment külön helyre, és Nándi megtanulta, hogy ne menjen utána. Most, hogy Nándi már inkább játszó- és falkatárs, nem pedig ádáz ellenség, Carlos közeledik. Ma például azon kaptam őket, hogy együtt alszanak - persze kb. 30 cm távolságra egymástól, de már egymással szemben, nem pedig háttal :) Ha lesz még ilyen, megpróbálom lefényképezni!

A következőkben három felvételt láthattok, az első kettő ma készült vízimádó Nándiról. A harmadik január végi videó, de az alig 1 fokos víz sem tántorította el a picit némi vadulástól a vízben. Az aláfestő zene a Hot Jazz Bandet dicséri. Szerintem pont illik a jelenethez.

Nándi is nagyon szeret a kertben lenni, mindig van valami dolga. Főleg az ásásban jeleskedik, ezenkívül mindig cipel a szájában valamit. Néha egészen nagy valamit:

Ja, és lopkod. Ma például az összegyűjtött növényi részeket hurcolta szanaszét. Aztán szomjas lett, felviribelt vagy másfél liter vizet - fél liternél kevesebbel nem is éri be egyébként sem - és az üres tállal rohangált fel, s alá. Majd kisvártatva egy kesztyűt orozott volna el - de ez azt hiszem, hogy vizslaszokás. Ma így nézett ki:

Carlos ma a jobb hátsó lábának felhúzásával állta a vadat (egy gyíkot).

Kezdetben - amikor megvettem az első digitális fényképezőgépemet - növényeket szerettem fényképezni. Szélcsendben. Azokból általában normális fényképek lettek. Aztán jöttek a kutyák, temérdek olyan fotóval, aminek a szélén csak egy kutyafarokvégszőrszálacska volt látható... Aztán kaptam egy rendes gépet, így olyan elképesztő fotók születnek, hogy magam is alig hiszem. Persze nem miattam, hanem az alany(ok) miatt... Amikor ezt a képet először láttam a számítógép képernyőjén, azon derültem, hogy olyan, mintha Carlos a Nándit a farkánál fogva próbálná elkapni. Aztán később azt is észrevettem, hogy Carlos szájából tulajdonképpen a saját farkincája lóg ki :)

Ígérem, megpróbálom behozni a blogírás-lemaradást...ez ugyanis egy január 30-án készült kép.

Igen, a Nándi az.

A négyből három napot a kertben töltöttünk, eléggé kimerültünk mindannyian, talán még Nándi is. Nagyon sokat szaladgált, ásott - ezzel kivételesen segített is. Munka közben persze volt játék is, rengeteget botoztak, élvezték a napsütést, és azt, hogy nincs kerítés! Carlos láthatóan sokkal hamarabb megunta a dolgot, ilyenkor kb. 10 méter távolságra leheveredett a fűbe és csak a szeme sarkából figyelte az eseményeket. Ha valami olyasmi történt, ami neki nem tetszett (mondjuk az étkezések idejére lezavartuk a teraszról), akkor szokás szerint kiöltötte a nyelvét, és gyanítom, még káromkodott is magában:

Nándi veszélyes jószág - néha tisztára úgy viselkedik, mint szegény jó Bandi kutya. Például, ha leguggolok fényképezni, azonnal ott terem:

De nem ám odajön, hanem odavetődik. Ha virágokat, vagy egyéb, a földön, talajon lévő dolgot akarok fényképezni, azt meg leharapja. Így jártam egy csapat krókuszvirággal is, de ezt felesleges megmutatni.

Ásás után pedig így néz ki az eb (tulajdonképpen egész komoly rögök vannak a fogai között):

A botozás közben készült képeken látszik, hogy mekkora lett ez a kutya:

Sziesztázás a napon:

Hazafelé:

A címben tett kinyilatkoztatást az eddig szerzett tapasztalataimra és a blogra érkező kommentekre, véleményekre alapozom. Ugyanis! A vizslák ősei egyszerre voltak a békák, a kenguruk, a zsiráfok, a jégkorongozók (Nándi botos képe), a fókák, akik a jeges vízben úsznak, és még számos állat. A tézist alátámasztja az az egyszerű tény, hogy ők (majdnem mindig) értik, amit mond nekik az ember, az ember pedig nem érti, hogy mind mond a vizsla. Ergo az evolúció többé nincs tovább, a folyamat lezárult, a vizslákkal létrejött a tökéletes lény.

Aki egyetért velem, tegye fel a kezét!

Rögtön most azonnal, a bejegyzés elején megmondom a frankót: sem a vizslák, sem a lógófülű törpenyulak nem jelzik előre a földrengést. Sőt mi több, Carlos és Nándi fel sem ébredtek az eseményre...

Aztán vasárnap elmentünk egy körre. Volt nagy verekedés, mert Carlost orvul nyakonkapta egy másik kutya, és persze viszonozni kellett... de szerencsére megúsztuk az esetet egy kis szőrhiánnyal, és ettől a harcban szerzett sebtől most olyan macsós ez a nagykutya :) Láttunk még jégbe fagyott őzgidát, ami nem is tudom, hogy történhetett, hiszen pénteken még nem volt ott, pedig már akkor is be volt fagyva az a tavacska.

De a fő attrakció a labdázás és a botozás volt (a halványabb kutya Nándi):

A jószágok nagyon viccesen tudnak a labda után futni:

A kölyökkutya:

Carlos változatlanul imádja enni a havat, ez a kép éppen két harapás közötti szünetben készült:

Hubáék kérésére mértünk egyet. Hosszas keresgélés után előkerült a szabócenti is, és a következő eredmények születtek:

Carlos marmagassága 65 cm, jobb fülének hossza 17 cm.

Nándi marmagassága 63 cm, jobb fülének hossza 14,5 cm.

Beláthatjuk, hogy nem sok különbség van a két kutya között. Meddig is nőnek a vizslák?

Megnéztem a MEOE honlapján, a standard méretek alapján Carlos is a felső határon táncol - kivéve talán az 'utólagos megjegyzést' :)

Nándi meg akkora lesz, hogy egyenesen két vizslának számít majd!

Nándi nemcsak jóképű, hanem okos is! Amíg én vasaltam, ő több ízben megtámadta az erkélyajtóban látszó tükörképét, de úgy, hogy közben a szájában volt egy (üres) félliteres tejfölös vödör. Carlos értetlenkedve nézett rám, szemében a kérdés: szerinted normális?

Nándi egyébként 20 kg.... szó szerint súlyos egyéniség.

Na most az van, hogy én nem tudok korcsolyázni, csak próbálkozom. Pingvinesen döcögök és visítok, mert csúszik a korim a jégen, vagy mert a jobb lábam gyorsabban megy, mint a bal. Persze 30 felett nem olyan vicces esni-kelni, mint mondjuk 6 évesen, amikor meg kellett volna tanulnom korizni... De ez Carlosnak nem számít! Állítom, múltkor direkt kaszálta el a bal lábamat, hogy ráessek. Mármint Carlosra. Márpedig én ráestem, aminek ő nagyon örült, és amikor kiszabadult alólam, azonnal rám is mászott, de addigra odaért a pinduri is, és egész nagy kupacot alkottunk így hárman. Az egyetlen baj az volt csupán, hogy sokáig én voltam alul. Végül sikerült kiszabadulnom és megrendszabályozni az ebedliket:

Amikor már nagyon fájt a talpam, leültem pihenni. Nyilván Carlos azonnal csatlakozott. Szerintem SOHA nem fogom tudni leszoktatni az ölben üldögélésről. Ha jól megnézitek, az előző fotón is az ölemben ül.

Halkan megjegyzem, ha Carlos tudna írni, valószínűleg vezetne egy blogot rólam, hogy a világ tudomására hozza a hülyeségeimet és a bénázásaimat. Végtelenül hosszú bejegyzés születne "Leülés korcsolyával" címmel...

Még diák voltam, amikor Jack London Jeromosáról  először olvastam, ezzel egyidőben belezúgtam a terrierekbe. Hogy miért vizslám van, az most nem érdekes.

Van viszont a közelben egy Myron névre hallgató jószág, aki gyakran sétál gazdáival felénk, ez a bejegyzés róla szól. Először is, írtó jópofa. Másodszor nagy, ugyanakkor formás. Nagyon édes volt, mert szimatolás közben egy bogáncskóróba dugta a fejét, beleragadt a bogáncs a szőrébe, pont a feje búbján, és amikor megrázta a fejét, a fülei feltapadtak a feje tetejére. Kisebb műtét volt a bogáncs eltávolítása és a fülek szabadon engedése.

Volt vad rohangálás, ahogy ilyenkor lenni szokott. Csúszkáltak a kutyák a jégen, a bányagödör befagyott vizén. Szó, mi szó, Myron sokkal ügyesebben közlekedett a jégen, mint a vizslák, azért így is volt min mulatni.

Még néhány kép Myronról - szerintem neki is nagyon szépen libben a füle futás közben:

És persze itt vannak a vámpírszájú vizslák is:

Nahát, most látom, hogy ez a kép már volt. Akkor legyen egy szinkron csukott szájjal futás, füllel balra indexeléssel kombinálva. Íme:

Háát, jó régen volt bejegyzés, pedig esemény volt bőven. Az első például rögtön a szökés, amit azonnal a villanypásztor beüzemelése követett, aztán az első hó, az első jégen futás, meg úgy általában a hideg. Azt gondoltam, hogy Nándi fázni fog, ezért varrtam neki egy kutyaruhát. Na jó, valójában csak átalakítottam egy régi pulóvert, de végülis mindegy, hogy hívjuk, a lényeg, hogy felesleges volt, mert a kisfelség egyáltalán nem fázik. Hogy is fázna, mikor egyvégtében izeg-mozog! Egyébként rendesen hozza a vizslakölyök tüneteket: állandóan éhes, szereti a cipőket, a felmosórongyokat, a zoknikat, meg mindent, amit el lehet csenni és valahol máshol letenni észrevétlenül. Imád tépkedni, főleg a cipő- és csizmabéléseket. Kedveli a könyveket, egyelőre csak kívülről, így azonban már végzett az új magyar lexikon hat kötetével, és egy orosz festőkről szóló, cirill betűkkel írt könyvvel is. Nagyon beszédes kiskutya, nemcsak az utca többi kutyájával, hanem úgy általában is rettentő sokat kommunikál, legtöbbször azonban ez kimerül a különböző szükségletek és a felháborodás jelzésében, illetve nagyon tudja még az "add ide a játékomat, Carlos", valamint a "naaa,addmáridekéremkéremkéremgazdiaddmár" hisztit csinálni. Az alvópózok közül legjobban a kengurusat kedveli mostanában:

Nándi sajnos valamelyik nap olyan büdös volt, hogy meg kellett fürdetni. Utána persze melegen tartottuk, nehogy megfázzon, vagy korpás legyen, a nagy puha plédek között mosolyogva szunyókált:

Ha Nándi egyszer felébred, akkor mindenkinek kelnie kell:

Károly bácsi a tőle megszokott módon kezeli a hideget és a havat. Ha lehet, nem megy ki a házból, de ha már kint van, akkor bakkecskeként ugrabugrál és rohangál a hóban:

Carlosszal ma voltunk az éves oltásokért, nagyon alaposan megvizsgálta a doktor. Volt lázmérés (ezt nagyon utálja), a fogak, a fülek és a szemek ellenőrzése, sztetoszkópos vizsgálat, súlymérés (26,1 kg) és még egy fotó is készült a nyilvántartó lapra. Doktor bácsi külön felhívta a figyelmemet a kullancsok elleni védekezésre, plusz beszereztem a következő adag féreghajtót is, és persze a shop-ban rengeteg rágnivalót meg játékot vettem.

És akkor a végére néhány havas-jeges kép:

Az utolsó képen - bár nem látszik egyértelműen - Carlos havat eszik. Amikor múltkor megpróbáltam hókutyát építeni, felette a hókutya testét...

Tökéletes úr marha jól elvan odakint, eddig csak egyszer használta a házát - amikor az a csúnya nagy szél volt.

Carlosról már volt egy ilyen bejegyzés, most íme Nándi, a fenegyerek. Minden az arcára van írva :)

Nyúlimádóknak egy gyerekkori fénykép Tökéletes úrról. A mostanihoz képest kifejezetten sápadt a szőre, de már akkor is szeretett a magasban ülni és onnan nézni szerteszét!

...pontosabban annak nyugati részén. Szombaton egy rövidebb, szoktató jellegű, vasárnap egy hosszabb, kb. 15 km-es túra jutott hétvégi programként az ebeknek. Gyönyörűen sütött a Nap! Szombaton nem volt nálam fényképezőgép, így csak elmesélni tudom az első vadmegállást. Jó, hát inkább hasonlított egy vizslaparódiára, ugyanis Nándi egyszercsak szagot fogott, felfelé meredő orral futott kb. 15 métert, majd megtorpant, felhúzta a jobb mellső lábát és fülsüketítő csaholásba kezdett. Én feküdtem a fűben, talán ez volt a szerencsém, mert amúgy elájultam volna a nevetéstől. Jól bírta őnagysága a túrát, ezért is bátorkodtam vasárnapra hosszabb menetet tervezni. Na akkor már voltak gondok hazafelé, meglehetősen nyűgös volt, meg hisztis, és állandóan pisilt. Most nem tudom, hogy felfázott, vagy csak jelölgetni kezd, ezért megfigyelés alatt áll. És még az új fogak is jönnek, ez külön ok a nyünnyögésre, a panaszos sírdogálásra, és az ujjaim rágcsálására. Na ja, egy kiskutya élete nemcsak játék és mese!

Nándi az őszi napfényben:

Vad rohangálás, olyan T. J. Hookerben látott üldözéses jelenet:

Bár ma ki kellett cserélnem a számológépben a ceruzaelemeket, most nem erről lesz szó! Hanem:

Visszaolvastam egy kicsit a blogon, és megláttam az első itthon készített fotót Nándiról. Olyan ijedt feje van azon a képen :) Rögtön eszembe jutott, hogy fejlődésének bemutatására legjobban egy hétvégi - a Kiss dobosát idéző - pofa lesz a legalkalmasabb. Tessék összehasonlítani a két képet!!

Essék szó Tökéletes úrról, aki nagyban szivatja a családot, vagy mi magunkat, ezt még nem tudom. Ugyanis az történik, hogy a szabadságjogok tiszteletbentartása végett az Uraság néha elhagyhatja a ketrecét, és a kertben dézsmálhatja szabadon a zöldet. A kiengedéssel még soha nem volt gond, hiszen amint nyílik a nyúllak ajtaja, ha kell, ha nem, megjelenik az Uraság is - ez kb. olyan, mint amikor a kutyák örülnek, ha hazaér az ember, csak kicsiben. Na de megfogni ezt az ugribugri szőrgombócot már nem olyan egyszerű. Legutóbb egy temetésről késtünk el kishíján a dög miatt, aki nem akart kijönni az autó alól... és egyszer - amikor Nándi még kisebb volt - önvédelemből orrbarúgta a kiskutyát, aki percekig zokogott hangosan.

Nyúl úr étvágya túltesz mindenkin - két- és négylábún egyaránt - szépen kigömbölyödött, de még mindig rendkívül cuki. A hideg időjárás miatt kapott egy házi készítésű nyúlólat, melyet már használatba is vett, bár leginkább a tetején szeret ücsörögni - magasabbról mégiscsak messzebbre látni - továbbá láthatóan tetszik neki a fel- és leugrás.

Íme Tökéletes úr:

A hosszú hétvégén, amit nagyon praktikusan további három nappal meghosszabbítottam az évi rendes szabadságok terhére, jutott idő a kutyákra is. Például elvittük Nándit a Császár-vízhez, hogy szokja a nagyobb túrákat és a pórázon sétálást is egyaránt, meg összeöltöttem a kiskutya által cafatokra tépett paplanokból egy új kutyafekhelyet, melyet leginkább Carlos használ, de így legalább egyben marad...

A minitúrán Nándi rendkívül szórakoztató trükkökkel kápráztatott el bennünket. Ezekből néhányat mindjárt közszemlére is teszek. Nehézségi sorrendben, kezdve a legegyszerűbbel itt van a hirtelen irányváltás, avagy testcsel:

A hülyénnézés futás közben is nagyon könnyű:

Aztán itt van a klasszikus vizslatrükk a fülekkel. Előbb a fülkacsintás, majd a megunhatatlan füllebbentés:

Nándi tanul repülni is, legalábbis úgy tűnik, mintha a felszállást gyakorolná:

Ez pedig az úgynevezett kézenállás:

Carlos-szal botoztak...

...illetve még ástak is. Carlos a kanyarásásra oktatta kis tanítványát:

Nándi fejvesztve próbálta követni a nagykutyát:

Az ásás következtében meglehetősen szutykosak lettek mindketten. Itt Carlos próbálja magáról lerázni a mérhetetlen mennyiségű koszt:

Ilyen foltot pedig utoljára Gorbacsov fején láttunk:

Emmeg itt egy elefánt hátulról (figyelem, a szájából egy fűszál lóg ki hetykén - észvesztően vicces volt előről):

Sajnos azt nem lehet pontosan tudni, hogy Nándi mászott-e be a nagykutya lábai alá, vagy Carlos feküdt rá a picire...

Segélyhívószámok: 1749 és 1752

Pestieknek ajánlom ezt is.