Délelőtt kertmenet volt, még éppen időben, az eső előtt értünk haza. A kutyák viszonylag normálisan viselkedtek, alig ugráltak a borsó- és hagymanövendékeken, ellenben Nándi talált egy sünt. Egyetlen vakkantással - azzal a semmivel össze nem téveszthető hisztis, szoprán ugatással - jelezte, hogy van itt egy szúrós valami. Odasétáltam és Nándi büszkén mutatta zsákmányát, kapitális példány volt. Megdicsértem és kicsit távolabb leültettem az ebeket.

Aztán megvizsgáltam a sünit, szerencsére sehol nem sérült meg.

Mondtam anyunak, hogy szerintem haza kéne vinni, erre anyám rezignáltan csak annyit mondott, hogy "van annak családja is, szívem". Úgyhogy a sün maradt a soponyai hegyközség lakója, a családjával együtt.

Az eső előtt még volt idő labdázni egyet, természetesen a nyúllal együtt. Hát íme, ilyen, amikor tömörülés van a labdáért:

Tökéletes úr oda-vissza követi a kutyákat: 

Aztán Nándival incselkedik:

De alighanem Carlost tekinti falkavezérnek, követi mindenhová: