Valaha a nagyonnagy főnökömnek szintén két vizslája volt - egy fiú és egy lány. A múlt héten együtt utaztunk, így a megfelelő alkalom adódott arra, hogy kifaggassam a vizslatartás minden apró részletéről. Sztorizott, vicceseket, meg kevésbé vidámakat, végül egyetlen mondatban megfogalmazta a lényeget: az egyetlen baj a vizslákkal, hogy azt hiszik magukról, hogy ők is emberek. És tényleg!
Vasárnap délután a nagy jóidőre való tekintettel a kutyusok gondoltak egyet és kifeküdtek napozni. Hogy ne unatkozzanak annyira, kaptak egy-egy fogtisztító funkciót is betöltő rágószalagot (2 in 1). A rágcsálás általában úgy leköti őket, hogy szinte teljesen megszűnik a külvilág, ez alkalommal azonban valami más történt. Bandika fogta a kis szalagját, és elvágtázott vele a tuják közé, majd komoly munkába kezdett: kiásott egy kisebb gödröt, belehelyezte a szajrét és betemette a kis orrával, közben morgott és röfögésszerű hangokat adott, miközben a két gazdi vinnyogva nevetett a teraszon, hiszen a szalagból mintegy másfél centi kilógott. A kutya dolgavégeztével visszajött a teraszra, elvette Carlostól a szalagot és nyugodtan rágcsált, mintha semmi sem történt volna. Carlos olyannyira megdöbbent az események ilyen alakulásán, hogy még morogni, hörögni is elfelejtett, pedig az az ő jogos tulajdona volt. Crl aztán a tuják között keresve vígaszt, megtalálta a rágcsálnivalót és boldogan csatlakozott huncut testvéréhez.
Egyébként mindig gyanúsan hamar eltűntek a préselt bőrből készült csontok is. Lehet, hogy azokat is elásták az ördögök a nehéz napokra?
Utolsó kommentek