Na, átjöttem a nappaliból, mivel úgy tűnt, kiskutyáink álomra hajtották okos fejüket,s én így nyugodtan tudok internetezni, megnézni a fekvővizslát, a leveleimet, az ő leveleiket (bár ez illetlenség), vagy egy jót mahjongozni, vagy ilyenek. Éppen azt írtam volna, hogy Bandi a pulóveremmel alszik már két napja, és hogy Carlos tegnap megevett 20 deka sajtot (egyben, nem megrágva, tehát inkább csak lenyelte), amikor a két kutya szélsebesen, mintha most örökre magukra hagynám őket, átvágtatott utánam. E pillanatban Carlos éppen a nagylábujjamat, és az alatta lévő párnát harapja. A sok "jaj, au, nemá', mennymá, nnaaaa" hatására most a székkel kezdett ki. Eszméletlen. Ez egy ördög!
Ma igazi megbízható nagyfiúk voltak, mert amíg Zoli eljött értem, egyedül voltak itthon. A házban! Nem a kutyaólban, nem ám! A házban. Nyilván kaja és papírzsepi még csak véletlenül sem maradt elő, nehogy... De tényleg rendesek voltak, aludtak mormota módjára. Most pedig megyek, lebeszélem Carlost a székevésről.
Utolsó kommentek