Bár nincs éppen strandidő, ma is pocsolyáztunk egy kicsit a murvabányánál:
Így nézünk ki vizes szőrrel - ábécésorrendben először Bandi, aztán Carlos:
Bandi "nemértem" fejet vág, Carlos viszont tipikusan az "add már azt a kekszet, most mit izélsz" ábrázatát engedte lefényképezni. Ez részemről kisebb zsonglőrmutatványt kívánt, hiszen míg bal kezemben a jutalomfalatot tartottam, úgy, hogy egyik eb se egye meg a fél kezemmel együtt, addig a jobb kezemben lévő fényképezőgép keresőjét figyeltem, hogy azért a kutya is benne legyen a képben.
A bányából hazafelé tartva előkerült néhány bosszantóan szemtelen fehér lepke, akik egyfolytában pimaszkodtak a kutyáimmal. A hős ebek alaposan megkergették őket. Mondtam nekik, hogy olyanok, mint Süsü, a sárkány, aki azt kiabálta, hogy "várj meg, lepke, várj meg" - kb. hasonlóan örülhetnek a lepkék két vizslának, mint egy képzeletbeli egyfejű sárkánynak. A lepkevadászat remek alkalomnak bizonyult a "hozzám" vezényszó gyakorlására, amikor már jó messze elszaladtak, visszahívtam őket és mivel mindig vissza is jöttek, kaptak finom jutalomfalatokat. Persze én tudom jól, hogy nem azért jöttek, mert hívtam őket, hanem azért, hogy kapjanak valamit, de engedtessék meg nekem, hogy legalább pillanatokig azt gondolhassam, hogy szófogadó kutyáim vannak :)
Míg kezdő vadászkutyáim csak kergették a vadat (mármint a lepkét), addig én tapasztalt vadászként még bőrön kívül elkaptam egy kullancsot, aki éppen Carlost akarta megtámadni. Eltapostam a vérszívót!
Utolsó kommentek