Ne tessék megijedni, semmi komoly. Hanem: délben, némi ennivaló után kutatva az egyik nagyáruházban rátalátam egy gyönyörű, piros alapon fehér pöttyös labdára. Gondoltam, hogy ennek biztosan örülnének az én drága kiskutyáim, majd nagyokat focizunk, és rengeteg videót készítek róluk, s még további ilyesmiket álmodoztam a labdával kapcsolatban. Azonban kicsit másképp alakultak a dolgok. Hazaérve, az örömködés csillapítására - ilyenkor ugyanis képesek akár a nadrágot is letépni rólunk - azonnal a kutyák közé vetettem a labdát. Carlos - mint ahogy az várható volt - rögtön tudta, mi a dolga egy ilyen pattogós-gurulós izével, Bandit (ekkor még) annyira nem kötötte le a labda-téma. Hanem egyszercsak, mintegy 14 másodperccel azután, hogy a játék a kapun belülre jutott, halk, ám félreérthetetlen szisszenés hallatszott. Nem, nem a halálos mérgezéssel járó kutyagázra gondolok, hanem a labdára. Kilyukadt. Először csak egy picit, aztán nagyon (a háttérben Bandi szeme csillog):

Most, hogy már összenyomhatóvá vált a laszti, Bandi is nagy örömmel cincálta ide-oda, még kisebb verekedés is kitört a birtoklási vágy miatt:

A rövid életű labda emlékére holnap kirándulást szervezünk a legközelebbi játékboltba, felfedezni, hogy létezik-e kutyafogbiztos labda - mert amíg élt, remek szórakozásnak bizonyult. (vegyek kosárlabdát? de az meg nagyon nehéz, nem?!)