Sziasztok!
Zoli vagyok, a másik gazdi, aki megpróbálja a blogot életben tartani. Azért írok másik színnel, hogy még csak véletlenül se lehessen Vera írásaival összetéveszteni a posztomat.
Hú, de fura ide írni!
Reggelente, a munkahelyemen azzal kezdem a napot, hogy megnézem, írt-e új bejegyzést Vera. Persze meg is tudnám tőle kérdezni minden este, mert beszélünk mindenről, ami a kutyusokkal történik, de azt, hogy született-e új bejegyzés, meghagyom meglepetésnek, és még én is fantasztikus lendülettel olvasom el a saját kutyusaink előző napi kalandjait, még akkor is, ha „véletlenül” nekem is volt hozzá közöm.
Tegnap és ma kutyasípra próbáltam idomítani a négylábúakat. Gondoltam hatalmas hasznát veszem a sétáltatásokkor, ha be kell hívni a kutyákat, mert autó jön, vagy egyszerűen csak túl messzire mennének. Borzasztó hangja van egyébként...
Ez így néz ki:
Vera távollétében az ebek sorsa teljes mértékben a kezembe került. Kihasználva nem túl régi, de annál színvonalasabb ismeretségünket Dorka nevű rosszcsont vizsi gazdijaival, Gabit és Zolit azonnal hívtam egy közös sétára, ahogy a teendőim azt engedték. Ma délután felkerekedtünk a Csúcsos-hegy és környékének újbóli bejárására.
Bandi és Carlos kitörő örömmel fogadták az Aranybullához vezető úton, a rájuk várakozó Dorkát és kisvártatva megkezdődött a közös rohangálás:
.jpg)
Szokás szerint, a séta csúcspontja a sekély vizű tavacska, a bánya közepén. Ebeink előszeretettel gázolnak bele a vízbe, kicsit sem kell őket buzdítani.
Pillanatképek a fürdőzésből:
Továbbhaladva találkoztunk egy nem túl bizalomgerjesztő kutyával, akit a három vizsla heves ostrom alá vett, melynek következtében a jószág hazáig futott a közeli tanyára, ahol erősítést kapott a társaitól. Ekkor Dorka, Gabi hívó szavára, gondolkodás nélkül felhagyott az üldözéssel, az én kutyáim sajnos nem. Ennek következtében Bandi, a főkolompos, hatalmas túlerővel találta magát szembe, ami hála az égnek, eltántorította a további üldözéstől. Carlos is jobbnak látta, ha kereket oldanak.
Carli (már csak így hívjuk) ma pokoli kíváncsi énjét ismertem meg, mivel szinte az egész séta során elzarándokolt mindenfelé, alig-alig lehetett a tesója mellett látni, ami nekem rettenetesen fura volt. Eddig ha kellett, ha nem, együtt voltak, minden egyes négyzetmétert együtt jártak be és derítettek fel, ma ez nem így történt.
Visszafelé ismét útba ejtettük a „bányatavat”, ahol újfent mindenki csupa víz lett, még mi is, pedig nem estünk bele. Megfigyeltétek, hogy olyankor, amikor az ember egy picit sem akarja, hogy a kutya oda jöjjön hozzá, mert mondjuk a jószág csupa víz, vagy sáros, ne adj isten meghentergett a friss trágyában (mint ma, esetünkben mindhárom eb), no ilyenkor garantáltan oda jönnek és megosztják velünk, amijük van!? Ha víz, akkor azt, ha sár, akkor azt…
Pórázon sétálni is tanultunk visszafelé jövet, Gabi Dorkával, Zoli Carlossal (amit ez úton is köszönök), én pedig Banditával próbáltam a "lábhoz!" parancsszó értelmét megértetni.
Aztán természetesen ma is eljött az, ami minden alkalommal: el kellett búcsúzniuk kutyáinknak egymástól. Dorkát most is elnyelte az a nagy, fehér, négykerekű doboz.
Mi, gazdik megbeszéltük , hogy a jövő hét elején, valamelyik nap újra összefutunk vizslázni, de ez maradjon meglepetés a kutyusoknak!
Hazaérve meg kellett állapítanom, hogy a síp használata nem 100%-os egyelőre, de nem adom fel, még dolgozom rajta!
Ennek eredményes használata legyen meglepetés Verának!
Utolsó kommentek