Ugyan anyámban ma egy világ omlott össze, de legalább végre megtudtuk, hogy a nyulunk fiú. Anyu ugyanis a nyuszi kecses mozdulataiból és törékenységéből (úgy igazából ezt még direkt úton szerencsére nem sikerült bizonyítani) arra következtetett, hogy csakis kislány lehet. Tóni bácsi azonban, aki az unokájával átjött nyuszizni, minden kétséget kizáróan megállapította, hogy a nyúl márpedig bak. De ez csak később volt, mert először megkérdezte, hogy "Ott nem tud kimenni a nyúl?" - "Neeeem" feleltem, hiszen eddig még csak a kiskerten keresztül lépett meg a nyúl, most meg a diófa alatt álltunk, a telek sarkán; szóval mire az emm betű elhagyta a számat, addigra nyuszika már közterületen fogyasztotta a füvet. Kimentem, visszatessékeltem, visszamentem magam is az udvarra, és ezt még vagy háromszor megcsináltam. Nyuszika meg röhögött a bajsza alatt, biztosan jó mókának tartotta ezt a cirkuszt. Aztán jöttek a szokásos kérdések, hogy mennyi idős, mióta is van itt, mindig kint alszik... és egyszercsak jött a naéshogyhívják-kérdés is. Elmondtam, hogy fogalmam sincs, mert tulajdonképpen nem tudjuk, hogy fiú vagy lány, így aztán nevet sem adtunk. De most boldogan közölhetem, hogy a nyulat ezentúl Tökéletes úrnak fogjuk hívni.

Nyuszi úr nem örült annyira, hogy megvizsgáltuk, sőt kifejezetten tiltakozott. Először hisztérikusan rázta magát és kapálózott, majd visítozott, mint egy malac. Nem is gondoltam, hogy ekkora hangja lehet egy ilyen pinduri jószágnak! Aztán abbahagyta a vernyogást és tettleg bántalmazta a vizsgálókat az eddig oly puhának tűnő lábacskáiból kimeresztett óriási karmokkal.

Felhívnám a figyelmet a fogakra. Le sem tagadhatná, hogy rágcsáló, ha meg mégis megtenné, hát tennék fel képeket a kerti bútorról...

Csináltam ám rendes nyuszifotókat is:

A képen nem nagyon látszik, de nyuszika éppen vadul ássa fel a kertet. Utoljára szegény Bandi követett el ilyen aljasságot.