Carlos féltékeny, és nem rejti véka alá, azonnal Nándi tudomására hozza fülsüketítő monoton csaholással. A kiskutya átmenetileg kikerekíti nagy ártatlanra a szemeit, kicsit hátrahúzza a fejét, esetleg valamelyik* mellső lábával engesztelően gyorsúszó karmozdulatokat tesz, de úgyamúgy letojja az egészet magasról. A féltékenység tárgya nyilván az ölben csücsülés. Carlos meggyőződése, hogy az csak és kizárólag az ő kényekedvére van, más kutyáknak ott tartózkodni tilos, de minimum életveszélyes. Pedig éppen Carlos az egyedüli, aki nem tudja, hogy ennek a kis vakarcsnak a dédelgetése általában nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket okoz, és nem is olyan mulatságos. Visszaemlékezve a nagykutya gyerekkorára, ő sem volt ám különb, rengeteg vékony sebhely van a kézfejemen a nagyságos úr tejfogainak köszönhetően.

Holnap megint megyünk az állatorvoshoz, a harmadik oltásért, meg a kutyaboltba rágócsontokért és algás lapokért, mert most az a sláger a jószágoknál, és rettenetes ütemben fogy.

Ja, és az a nagy újság, hogy ma reggel tiszta volt a járólap a nappaliban és az előszobában is!!! De még nem kiabálom el a szobatisztaságot, lehet, hogy csak a véletlen műve volt...

*van olyan, hogy a kutyák jobb, vagy balkezesek? Mert Carlos alapvetően a bal "kezét" használja, míg Nándi a jobbjával hadakozik inkább.