Na most az van, hogy én nem tudok korcsolyázni, csak próbálkozom. Pingvinesen döcögök és visítok, mert csúszik a korim a jégen, vagy mert a jobb lábam gyorsabban megy, mint a bal. Persze 30 felett nem olyan vicces esni-kelni, mint mondjuk 6 évesen, amikor meg kellett volna tanulnom korizni... De ez Carlosnak nem számít! Állítom, múltkor direkt kaszálta el a bal lábamat, hogy ráessek. Mármint Carlosra. Márpedig én ráestem, aminek ő nagyon örült, és amikor kiszabadult alólam, azonnal rám is mászott, de addigra odaért a pinduri is, és egész nagy kupacot alkottunk így hárman. Az egyetlen baj az volt csupán, hogy sokáig én voltam alul. Végül sikerült kiszabadulnom és megrendszabályozni az ebedliket:
Amikor már nagyon fájt a talpam, leültem pihenni. Nyilván Carlos azonnal csatlakozott. Szerintem SOHA nem fogom tudni leszoktatni az ölben üldögélésről. Ha jól megnézitek, az előző fotón is az ölemben ül.
Halkan megjegyzem, ha Carlos tudna írni, valószínűleg vezetne egy blogot rólam, hogy a világ tudomására hozza a hülyeségeimet és a bénázásaimat. Végtelenül hosszú bejegyzés születne "Leülés korcsolyával" címmel...
Utolsó kommentek