Még diák voltam, amikor Jack London Jeromosáról  először olvastam, ezzel egyidőben belezúgtam a terrierekbe. Hogy miért vizslám van, az most nem érdekes.

Van viszont a közelben egy Myron névre hallgató jószág, aki gyakran sétál gazdáival felénk, ez a bejegyzés róla szól. Először is, írtó jópofa. Másodszor nagy, ugyanakkor formás. Nagyon édes volt, mert szimatolás közben egy bogáncskóróba dugta a fejét, beleragadt a bogáncs a szőrébe, pont a feje búbján, és amikor megrázta a fejét, a fülei feltapadtak a feje tetejére. Kisebb műtét volt a bogáncs eltávolítása és a fülek szabadon engedése.

Volt vad rohangálás, ahogy ilyenkor lenni szokott. Csúszkáltak a kutyák a jégen, a bányagödör befagyott vizén. Szó, mi szó, Myron sokkal ügyesebben közlekedett a jégen, mint a vizslák, azért így is volt min mulatni.

Még néhány kép Myronról - szerintem neki is nagyon szépen libben a füle futás közben:

És persze itt vannak a vámpírszájú vizslák is:

Nahát, most látom, hogy ez a kép már volt. Akkor legyen egy szinkron csukott szájjal futás, füllel balra indexeléssel kombinálva. Íme: