Már korábban is akartam írni egy bejegyzést a macskákról. Elsősorban azért, mert feltűnően kevés macskát látok az állatorvosnál, dacára annak, hogy szerintem sokkal több macska van a világban, mint kutya. Másrészt utálom a macskákat, ahogy Frakk utálja Lukréciát és Szerénkét.

Kipécéztem magamnak néhány macskát, például a szembeszomszédékét, akinek a gazdája füle hallatára mondtam el, hogy ha bemerészkedik a kerítésen a gusztustalan csipás szemeivel, nem állok jót a kutyák viselkedéséért.

Aztán itt van ez a másik, akihez még gumikesztyűben sem nyúltam hozzá, olyannyira felháborítóan betegnek nézett ki. És ez a dög nem volt rest két vizsla után jönni az utcán, aztán pedig befeküdni a kutyaólba a kutyák közé!!! Én először el sem akartam hinni, hogy a macska tényleg az ólban van, azt hittem, hogy a kutyaház alá kuporodott be (egyébként olyan kicsi, hogy talán még Tökéletes úrhoz is beszivárogna a rácsokon). Carlos a maga birka természetével teljesen elfogadóan viselte mindezt, míg a kiskutya teljesen összezavarodott, és felháborodva szagolgatta a macskát, majd a helyét. Többször kitessékeltük a macskát az utcára az udvarból, ám mindig visszajött, sőt leült nyávogni a bejárati ajtó elé, aztán amikor látta, hogy ott esélytelen a bejutás, hátrament a teraszra.

Én komolyan nem tudom, miből gondolta, hogy szívesen látjuk?! Meg amúgy is, nem kellene félnie egyszerre két kutyától??