...pontosabban annak nyugati részén. Szombaton egy rövidebb, szoktató jellegű, vasárnap egy hosszabb, kb. 15 km-es túra jutott hétvégi programként az ebeknek. Gyönyörűen sütött a Nap! Szombaton nem volt nálam fényképezőgép, így csak elmesélni tudom az első vadmegállást. Jó, hát inkább hasonlított egy vizslaparódiára, ugyanis Nándi egyszercsak szagot fogott, felfelé meredő orral futott kb. 15 métert, majd megtorpant, felhúzta a jobb mellső lábát és fülsüketítő csaholásba kezdett. Én feküdtem a fűben, talán ez volt a szerencsém, mert amúgy elájultam volna a nevetéstől. Jól bírta őnagysága a túrát, ezért is bátorkodtam vasárnapra hosszabb menetet tervezni. Na akkor már voltak gondok hazafelé, meglehetősen nyűgös volt, meg hisztis, és állandóan pisilt. Most nem tudom, hogy felfázott, vagy csak jelölgetni kezd, ezért megfigyelés alatt áll. És még az új fogak is jönnek, ez külön ok a nyünnyögésre, a panaszos sírdogálásra, és az ujjaim rágcsálására. Na ja, egy kiskutya élete nemcsak játék és mese!

Nándi az őszi napfényben:

Vad rohangálás, olyan T. J. Hookerben látott üldözéses jelenet: