Céltalan túrázásba kezdünk szombaton délután. A kutyák csak mentek az orruk után, én meg a kutyák után (utánam nem jött senki). Ibolyaillatú ligetből ki, vizenyős-süppedős susnyásba be, aztán egy szántó, szóval csak úgy bele a világba. Fülmeresztően jó volt:
Nem messze innen, találtunk egy vadászlest. Carlos fülei ott ellentétes irányba lendültek:
Persze onnan nem volt olyan szép a kilátás, mint fentről, és azt az őzet sem látta, amit én. Egyébként több ízben az infarktus kerülgetett ebeim ösztöneiből kifolyólag. Aki ismer, az tudja, hogy a madarakhoz fűződő viszonyom - ha nem is ellenséges, de barátságosnak semmiképpen nem nevezhető. Távolságtartó - ez a jó szó! El lehet képzelni, mekkora sokkot kaptam, amikor a kutyáim a háromméteres susnyából felzavartak egy egész falka fácánt, akik pont felém repültek. És ez nemcsak egyszer történt meg, hanem négyszer! A másik három alkalommal szerencsére csak egy-egy madár repült felém. Talán ezért éltem túl a kalandot...
Ismét volt fürdés, kétszer is. Először a murvabányánál (a képen Bandi arca látszik):
Aztán a Császárvízen is. Crl úgy áll a vízben, mintha a Loch Ness-i szörnyet látná benne:
Utolsó kommentek