Na, az a nagy helyzet, hogy tovább már nem tudom húzni azt a beszámolót, amit már másfél hónapja meg kellett volna írnom egy vértesi kirándulásról. Azért ez a hirtelen elhatározás, mert holnap személyesen találkozom Szilveszterrel, és szinte bizonyos, hogy átvágja a torkomat bármivel, ami a keze ügyébe kerül, és kinyúvaszt azért, mert elfúló hangon könyörögtem, hogy a lehető leghamarabb küldjön fényképeket a túráról, mert nekem okvetlen szükségem van rájuk most rögtön (2008. október 5.) kellenek, szinte azonnal, halaszthatatlanul, és ő ezt bevette, elhitte és képes volt a fényképeit, amit olyan nagy gonddal készített a kirándulás alatt és aztán éjfél után, fáradt, könnyes szemekkel photoshoppolt meg, hogy kinézzenek valahogy, szóval ezeket a fényképeit képes volt tényleg viharos gyorsasággal megküldeni nekem. Nekem, a galád nőszemélynek, aki visszaélt az ő jóindulatával (bár ő ezt a szót nem is ismeri) és aztán semmit nem csinált a fényképekkel... Íme hát a történet fényképes beszámolóval, hogy a kutyáknak holnap is legyen gazdájuk:

Az egész úgy kezdődött, hogy "találkozzunk Szárligeten, a vasúti felüljárónál. De vigyázz, mert kettő van, én a Szárhoz közelebb lévőnél leszek" - mondta Szilveszter.

Oké, mondtam erre és én valóban ott voltam a megbeszélt helyen, a megbeszélt időben, aztán vártam. Vártam...és vártam. Gondoltam, hogy Szilveszter késni fog, mert még az életben nem fordult elő, hogy időben jött volna -  sőt, ha lehetek őszinte, nála simán belefér egy félnapos késés is - arra azonban nem gondoltam, hogy a két vasút felüljáró közül egy harmadikat, ráadásul egy gépjárművel megközelíthetetlen gyalogos felüljárót választ a randevú helyszínéül. Egy sikeres telefonhívást, és több sikertelen keresőakciót követően (tudniillik nem vettem észre, hogy az út szélén áll és integet nekem) végül mégis sikerült megtalálni egymást és elindulni. Kész szerencse, hogy a kutyák is velünk voltak, így alig-alig tévedtünk el... ha csak a gps-re támaszkodtunk volna, még mindig nem találtuk volna meg a Vitány-várat :)

Valahol az erdőben, ahol Bandi átmenetileg elveszett, így volt idő lefényképezni Carlos lógó nyelvét:

Pihenőknél evés-ivás:

A Vitány-vár bevétele:

 És Huba anyu megválaszolhatatlan kérdésére a válasz: nem tudom, miért van a fenekük mindig a fejünk közelében, de ezt ők úgy látszik perverz módon szeretik, minden élethelyzetben:

A képekért tehát külön köszönet Szilveszternek, bár tudom, hogy nem úszom meg ennyivel...