Úgy emlékszem, hogy az "A cinkék" című bejegyzésben már írtam arról a meggyőződésemről, hogy a madarak készülnek valamire. Még nem tudom, hogy mire, de az alábbi fotók is arról tanúskodnak, hogy bizony nagy változások vannak itt készülőben:
Íme a betondoktor harkály:
És a cinke, aki szárnyak nélkül repül:
Mitring István, Disztl Péter, de még maga Oliver Kahn is megirigyelhetné ezt a mozdulatot:
Carlos kedvenc körtefájára, ahonnan augusztus vége felé igen jókat lakmározik a termésből, most télidőben egy madáretetőt tettünk. Laci barkácsolta kivénhedt hordókból, azok a csodálatos fonatok pedig koprodukcióban készültek. Íme hát az etető, benne egy cinkével:
Szerintem a cinkék valójában nagyon agresszív madarak. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az a tini nindzsa teknőcöktől lopott kendő, mellyel felismerhetetlenné teszik magukat, illetve van még a símaszkos változat is:
Hát, ornitológus legyen a talpán, aki megkülönbözteti őket :D
Ezen a képen jól látszik, hogy éppen az ellenséges macskákat térképezik fel (mert annyira ostobák egyébként, hogy nem tudják, hogy ahol Carlos van, ott nincs macska). Van egy kép a nindzsás cinkéről is, ezen ő is kémlel:
Viselkedésüket tanulmányozása közben, rájöttünk, hogy igazából a macskáknak kellene félniük, ugyanis ezek a madarak suttyomban trenírozzák magukat.
A Chuch Norris-os testtartásból úgy sejtjük, hogy ez a példány az edző, aki a felüléseket és fekvőtámaszokat számlálja:
Ez a másik pedig csak egy csóri baka, aki éppen nyújtó gyakorlatokat végez az egyik lábával madáretetőben:
Ez onnan jutott eszembe, hogy a futárszolgálat hozta az ajándékok kis részét. De nem ilyen dobozok voltak. Egyelőre tehát úgy tűnik, hogy nem kap senki tacskót.
Nemrég elvittük Carlost a szokásos éves veszettség elleni oltásra. Különböző okok miatt – itt nem részletezném a „vagy jót, vagy semmit” elvre hivatkozva – nem a „régi” állatorvosunkhoz, hanem az állatkórházba vittük a jószágot. Egész rendesen viselte a várakozás perceit, alig volt remegés, és az is csak akkor, amikor az előttünk érkező kutyust behívták. Várakozás közben az eb elfogyasztott 2 deciliter vizet műanyagpohárból – elég disznó módon, egy kicsi mellément.
...aki - mint ahogyan azt korábban már megjósoltam - hosszútávon az egyetlen lény, aki a nap bármelyik pillanatában hajlandó fotómodellkedést vállalni.
A hétvégén az egyszínű fotózással kísérleteztem, háááát... a kritikát kérem tartsátok magatokban, most azt a pár képet láthatjátok, ahol legalább valami éles lett a kutyán (a körmein kívül :)) A be nem mutatott képeken Carlos mint szellemkutya van jelen, de tudván, hogy vannak kiskorú olvasók is, nem okoznék a kelleténél nagyobb sokkot. Tudniillik itt van rögtön az első, ahol Carlosnak kockás füle van! De lehet, hogy csak a kaméleonságot gyakorolja, és a környezetébe próbál beleolvadni. Azt csak remélem, hogy nem a fényképezőgép elől!
Itt lustán lógatja lábait:
Itt meg a teraszon zajló eseményeket követi élénken:
Amúgy ma megevett néhány rántott húst és rántott cukkínit, meg a rántott gombával is megpróbálkozott, de az nem ízlett neki. A bundát lerágcsálta róla, a pucér gombákat meg az asztal alá lökte. Hogy hogyan, mikor és miért tette, senki se tudja, így aztán szidni is csak magunkat szidhattuk, hogy előhagytuk a kaját. Asszem elérte, hogy végleg kiűzzük a konyhából.
Kezelj minden stresszhelyzetet úgy, mint egy kutya: amit nem tudsz megenni, vagy játszani vele, azt pisild le és hagyd ott!
Már nagyon vártuk ezt a kutyanyakörvet, amit az interneten, a vaterán keresztül rendeltem, és végül a tegnapi postával kaptunk meg. Hát igen, legalább akkora izgalommal vártuk, mint egy karácsonyi ajándékot, pedig csak annyi köze van a karácsonyhoz, hogy Carlos pont úgy néz ki benne, mint egy örökmozgó karácsonyfa.
Ha nincs bekapcsolva a gazdierősító funkció, akkor egy sima fényvisszaverőcsík látható az amúgy fekete nyakörvön. Ezen állapotában egész diszkrét látvány. A vaksötétben gyengénlátó gazdikat azonban kétféle fény tájékoztathatja a kutyájuk holléte felől. Az egyik egy villogó piros - ezt meg sem kiséreltem lefényképezni, a másik pedig folyamatosan világító piros-kék fény.
Jutott még a nyakörvre a luxusból :) Van rajta ugyanis egy elszökésgátló bizgentyű is, amihez tartozik egy gazdiegység. A gazdiegység kulcstartó méretű és alakú, egy háromállású kapcsolóval. Van ugye az OFF állás, nekem személy szerint ez lett a kedvencem.
Aztán van még az elszökésgátlós állás. Ha itt van a kis kapcsoló, akkor fülsértő hang jelzi, hogy a kutya a kör határán van, esetleg át is lépte azt. A kör sugarát egy hangerőszabályozónak álcázott távolságszabályozó tárcsával lehet beállítani. Mivel ez legfeljebb 25 m-re állítható be, gyakorlatilag megállás nélkül sípolt ez a vacak. A harmadik állás a kereső funkció. Ha ez van bekapcsolva, akkor pedig abban az esetben jelez a gazdiegység, ha a kutya a távolságon belül van. Ahogy magunkat ismerem, ezt nem a kutya, hanem majd a nyakörv keresésére fogjuk használni :)
Most, hogy beillesztettem a képeket, azt még gyorsan elmondom, hogy ennyire nem gáz a nyakörv, csak hát nem vittem állványt magammal...
Hétvégén felhívott Liza (Carlos hugicája, vagy nővére, de mindenképpen ikertestvére) gazdája, Andi, hogy Tökölön találtak egy vizslát, segítsek megtalálni a gazdiját. Remélem sikerül, mindenesetre a vizslafórumon is a világba kiáltom a dolgot. Aki tud, segítsen Fülöpnek otthont találni. Persze az lenne a legjobb, ha visszakerülhetne az eredeti otthonába, de várjuk az örökbefogadók jelentkezését itt is!
Jöjjön hát egy kis idézet a levélből és néhány fénykép (az odaégett zsemleszínű Liza :D):
"... Fülöp kb. 2-3 éves kan vizsla. Fülében van tetovált szám: 4389 ( talán meoe) de sajnos nem találtuk a rendszerben. Nevét nem tudjuk, így lett Fülöp. Gyorsan tanul, volt velünk már egyszer kutyaiskolában. Reméljük sikerül gazdát lelni neki..."
A képeken Fülöpön van a fekete nyakörv!
Bármilyen fura, van néhány étel, ami nem kell az én imádott kutyámnak: hasábburgonya, banán, törökmogyoró. Minden más jöhet!
Az úgy volt, hogy tegnap megpróbáltuk megmosni Carlos fogát. Így utólag azt mondanám, hogy nagyképű voltam, amikor azt gondoltam, hogy egyedül is menni fog. Carlos tiltakozása olyan méreteket öltött, hogy ketten kellettünk hozzá.
Kezdetben tehát kettesben voltam Carlos kutyával a fürdőszobában, csukott ajtónál, nehogy megszökjön az eb. Leültettem, elmeséltem neki, hogy mi fog történni, majd nekiálltam a műveletnek. Már ott bajos volt a dolog, hogy belenyúltam a szájába. Nem szerette, pedig normál körülmények között ő az, aki mindent megtesz azért, hogy harapdálhassa a kezem. Gondolván, hogy mielőtt bármit is csinálok, jól körülnézek a kutyaszájban, megpróbáltam szétfeszíteni az akkor már erővel zárva tartott fogsort. Hát küzdöttem rendesen. A kutyának vagy az eleje mocorgott, vagy a hátulja! Ha nyitva volt a szája, akkor a hátsóját rázta elvetemülten, ha végre ült, akkor dacosan lehajtotta a buksiját és a hónom alá próbálta elrejteni az egész nagy fejét! Már majdnem feladtam, de aztán nyílt a fürdőajtó és megérkezett a segítség. Én fogtam a kutya hátulját lábbal, a fejét kézzel, Laci pedig szakértő szemeket meresztett a kutyafogsorra. És ekkor döbbenetes dolog történt! Carlos bosszúja utolért minket! Majdnem mindannyian odavesztünk! Befingott egy akkorát ez a dög a zárt fürdőbe, hogy kishíján eszméletünket vesztettük! Talán mondanom sem kell, hogy annak ellenére, hogy a kutya volt a legtávolabb az ajtótól, mégis ő hagyta el először a helyiséget - persze ő fel volt készülve a támadásra. Persze röhögtünk, mit is tehettünk volna, de ma újra megpróbáljuk. Gázálarcban!
Carlosnak újabban előjöttek olyan tulajdonságai, melyeket eddig csak Bandi produkált. Ilyen a spájzban való nézelődés (nagyon ártatlan ábrázattal, ha esetleg rajtakapjuk), illetve a döglött állatokban való hentergés. Sajnos most, hogy már fél ötkor sötét van, van, hogy nem mindig látom, mit söprök le a kutya hátáról. Mert azt hittem, hogy ökörnyál van a kutya hátán összecsomósodva, aztán kiderült, hogy dehogy...nyúlós dögmaradék volt, gyomorforgató szaggal. Fujj!!! Sose értünk még ilyen gyorsan haza. Még az én fülem is lobogott! Otthon aztán jött a zuhany. Carlos megadóan tűrte a csutakolást:
Közben talán már a bosszút forralta. Láthatóan azon törte a kis buksiját, hogy leharapja-e rólam a felesleges hurkákat:
.jpg)
De nem tett semmi ilyet, mert ő egy nagyon rendes kutya. Törölközés után irány a radiátor, jól betakartuk, nehogy megfázzon:
Utóbbi nagyon nehéz volt, mert zuhany után elképzelhetetlen sebességgel körbefutja a házat és ugrál és pörög és őrjöng. Minden kutya ezt csinálja?
A vizslák híresek arról, hogy nagyon gazdag repertoárral rendelkeznek alvópózokat illetően. Nálunk jelenleg a "fejem a gazdi ölében, négy mancsom egymáson" póz van. Moccanni sem merek :D És közben még brekeg is, vagy valami ilyesmi hangokat ad ki :)
Most azonban az éber állapotban készített fotók közül válogattam, remélem tetszeni fognak!
Az első egy ismerős kép, láthattatok már hasonlót - Carlos szájában jól elrejtve egy labda van:
Ez egy nagyon gyorsan szaladós:
Itt szerintem azt mondta, hogy neszójjábe:
Ezen gondolkodik. Talán:
Ó. Ez itt egy jóllakott, "kérek még egyet" kép:
Itt meglátott valamit nagyon érdekeset(mondjuk egy legyet, vagy ilyesmit):
Itt éppen szörnyet öltem az interneten, amit Carlos felettébb unalmasnak talált:
Ezen uraságot színlelt:
Itt meg jó volt :
Most még visszateszem egy picit a fejemet a párnára, aztán ha kipihentem magam, szólok a gazdinak, hogy írjon. Felháborító, hogy milyen lusta!
Ha lenne egy pókerarcverseny, nevezném Carlost. Felháborítóan ártatlan arccal ülve eleresztett ma néhány olyan galambot, hogy talán még a szomszéd utcában is hallották.
Carlos kedvenc helye minden kétséget kizáróan a soponyai szőlőhegy (a kanapé után természetesen). Mondjuk úgy könnyű, hogy neki nem kell kapálnia, gereblyéznie, sőt még ásnia sem, de azt azért szokott gyíkok után kutatva.
A szőlőhegyi kalandok mindig futással kezdődnek, a falu végén ugyanis kitesszük az autóból a jószágot, hogy aztán négylábon tudja megközelíteni a présházat. Ha a kilométeróra nem csal, akkor a fénykép készültekor éppen 23 km/h sebességgel száguldozott az eb.
A szőlőhegyen azért is jó lenni, mert néha - szüretkor például - lehet a kicsikkel is barátkozni. Így ezután a kicsik nem félnek a kutyáktól, Carlos pedig megtanul viselkedni a gyerekekkel is.
Na és persze ott van a felnőttek kedvenc játéka, a vizslafülharapdálás :D
Ez meg egy ilyen "én is a nyakadba akarok ülniiiii" hiszti:
Szóval Carlos nem evett. Legalábbis nem rendesen. A vasárnapi ebédhez odaült - kapott is a pogácsából a kis szemtelen - de a saját táljából a saját kajáját nem fogadta el. Kedvetlenül beleszimatolt, aztán ott is hagyta. Gondoltam mindenfélére, hiszen szegény kutyának Bandi halála rengeteg változást hozott az életébe. Egyszer még azt is kipróbáltam, hogy eszek vele egyszerre, hátha attól megjön a kedve neki is az evéshez. De csak nem jött az az igazi kutyaétvágy. Kistestvéremnek elpanaszoltam a bánatomat, mire csillogó szemekkel - mintegy értetlenkedve, hogy miért nem jöttem rá magamtól is - felszólított némi rántotta készítésére. Hát én ezen nagyon nevettem, és bár kicsit kétkedve, azért sütöttem három tojásból rántottát Carlosnak :) Mit gondoltok, elfogyott?
Ja, és azért van többesszám a címben, mert szerinte - mármint a tesóm szerint - fokhagymát is kéne adni a kutyának, hetente egyszer... Lehet, hogy kell kezdenem egy másik blogot. Mondjuk lehetne az a címe, hogy "Carlos gasztronómiai utazásai"
Az unalmas percek számait csökkentendő, elvittük magunkkal Carlost horgászni. Sátorban aludtunk, ami szerintem nagyon tetszett az ebnek, és már másodjára megértette, hogy sajnos nem fér el a matracon, hanem a kutyaágyon kell feküdnie. A hős kutya az éjszakai horgászatot fél háromig bírta... jaaa, nem, az én voltam. Carlos sokkal tovább bírta, csak akkor jött lefeküdni, amikor mindenki nyugovóra tért. A tábortűzben sem süttette meg magát, viszont nagy szorgalommal ízlelgette a bojlikat - de nem lopkodott, csak felszólításra tette. Szegénynek nagyon sok dolga volt, mert a kóstolgatás után le kellett ellenőriznie a zsákmányt is, végig fáradthatatlanul dolgozott :)
.jpg)
A kempingezés után meglátogattuk Mandula kutyát és a vizslababákat is. Mandula egész jól fogadta a kutyalátogatót, Carlos pedig cirkuszi paripaként körbeugrálta és játszani hívta, de sajnos egy szoptatós ebanyuka nem éppen alkalmas partner erre. Aztán Carlos kimerítette a magánlaksértés fogalmát, amikor bement Mandula házába, ebből persze lett egy kis balhé, teljesen jogosan. Kölyök korában ezért már az anyukájától is kikapott egyszer. A vizsukölykök isteni gombócok, különböző trükköket tudnak, például hanyattfekve enni és közben a négy lábukat négy különböző irányban mozgatni. Egyiknek-másiknak már a szeme is kinyílt és néha nagyokat csaholnak, de többnyire csak anyahívogató éhes nyöszörgés, vagy jóllakott mormogás hallatszik.
Köszönjük az együttérző hozzászólásokat!
Carlos első egyedül töltött éjszakája - valószínűleg a kimerültség miatt - egész normálisra sikeredett, a második azonban nyugtalan járkálásba torkollott. Csak hajnaltájban tudott elaludni, persze a lábaimon keresztül fekve, amitől meg én nem tudtam aludni. Tegnap délben kimentünk az állatkórházba a papírokért, de nem az a doki volt, aki a helyszínelés során kijött, úgyhogy azokat nem kaptuk meg, viszont elmondta, hogy sajnos nagyon gyakoriak az ilyen esetek. Az állatkórház shopjában vettünk néhány új játékot Carlosnak, meg rengeteg műcsontot. Aztán késő délután ismét kimentünk a testvéremmel az állatkórházba - akkor rendelt a "mi" dokink. Megmutatta a röntgen felvételt ;( Megígérte, hogy mihamarabb megírja a jelentést, aztán keddig van időnk a feljelentést megtenni.
Közben, hogy Carlos kutyatársaságban legyen, kolléganőm Filkó nevű kutyájával sétáltunk tegnapelőtt - még a szüleim is eljöttek :) és mára is terveztünk egy közös futást. Természetesen az új társ kiválasztásán is agyalunk. Szerencsére - vagy sajnos, most nem is tudom melyik a helyes kifejezés az érzésre - elég sok lehetőség van a választásra - a menhelyről való befogadástól kezdve Mandula kutya egyik babájáig...
Bandi kutyát tegnap végzetes lövés érte. Élt két évet, két hónapot, két napot. Nincsenek szavak a fájdalomra ;(
Huncut szemét sosem felejtjük...
Most pedig írok egy mesélősebb bejegyzést is. Szerencsére nem történtek nagyobb balesetek, azonban kétszer is volt - mindkét kutyánál egyszer - kötőhártyagyulladáshoz hasonlító szembetegség, ami egy megjegyezhetetlen szemkenőcs használatától pillanatok alatt meggyógyult. Volt egy lábfelvágásunk is, mert Bandi a nagy rohangálásban összeszedett egy náddarabkát, ami belefúródott a tappancsába a kicsi ujjai közé és ott elindult felfelé, hatalmas puffanatot képezve a lábán. Az orvosnál tett első látogatás alkalmával a kutyadoki megállapította, hogy van egy szúrt seb a kutya lábán (tiszta rendőrségi jelentés íze van) és hogy lázas szegény eb, ezért kapott három szurit és kétféle gyógyszert, amitől leapadt a dagadás majdnem teljesen. Aztán az egyik ujjacskáján még mindig volt dudor, amit ha megnyomtam... hát izé, elég csúnya volt, ami onnan kijött, nem részletezném. Vissza a dokihoz, aki megkísérelte, hogy éber állapotban felnyissa a puklit. Bandi hősiesen egy mukkanás és mozdulat nélkül tűrte a beavatkozást, aminek a végén végül előkerült a náddarabka, ami a galibát okozta. Doktor bácsi megdicsérte, hogy milyen nyugodt kutya (pedig csak halálra volt rémülve szegény), kapott még két szurit, arany kutyámnak lassan szita lesz a hátulja. Még kötözgettük a lábát két napig... nem, ez hülyeség, mert igazából két napig csak próbálkoztam azzal, hogy bekössem, zoknit húzzak rá és megkérjem, hogy ne vegye le. De a kötés sosem tartott 10 percnél tovább, és abból is az első fél percben volt igazán kötés, a maradék 9,5 perc azzal telt, hogy futkározás közben lerázza a lábáról a cuccot...sajnos nincs felvétel az eseményről, pedig nagyon vicces volt. Amúgy meg biztos vagyok benne, hogy a rendelőn kívüli állapotot nagyon élvezték a dögök, mert a gyógyszert marhapárizsi-bundában kapta Bandi és természetesen Carlosnak is járt a felvágottból. Szerintem visszasírják a gyógyszeres időket :)
Utolsó kommentek