Carlos, Nándi, Pálcika

Ahogy a Carlos rendhagyó utazása c. bejegyzésben beharangoztam, elmesélem, hogy hova vezet az út, ha a kormány a kalaptartón van :)

Szóval a töreki erdőben voltunk Kasu anyu gazdáival.. sajnos Kasu nem jöhetett velünk "egészségügyi okok" miatt. A két hétördög viszont remekül szórakozott, néha hosszú percekre eltűntek, előreszaladtak, aztán a hátunk mögül bukkantak elő. A kirándulós csapat - Jocó nélkül, mert megint ő volt a fotográfus :) Köszi!!

Tulajdonképpen nem is tudom, hogy azért mentünk, hogy a kutyák sétáljanak egy nagyot, vagy azért, hogy mi kétlábúak végre gátlástalanul ömlenghessünk kutyáink földöntúli szépségéről, eszéről és nemlétező jóságáról és ezerszer is elmesélhessük a kedvenc vizslasztorinkat és őszintén utálhassuk közösen azokat, akik bármelyik kutyát valaha is negatív jelzővel illették, vagy illetni fogják.

Pont eszembe jutott, hogy arról is beszéltünk, hogy Carlos milyen "anyás" lett, amikor befordult a konyhaajtón a hős kutya, szájában a pléddel, és idetelepedett mellém :) imádnivaló kis dög!

Szóval mindegy is, hogy miért mentünk, a túrához gyönyörű időnk volt - nem úgy, mint múltkor, amikor is Bori "milyen szép időnk van" mondata után leszakadt az ég :)

Na jó, az igazsághoz hozzátartozik, hogy kutyáink oly mértékig sározták össze magukat ismeretlen eredetű pocsolyákban, hogy hazaérkezvén azonnal a zuhany alatt kötöttünk ki. Bandi megadóan, önmagától besétált a zuhanykabinba, egykedvűen tűrte, hogy összevizezzem, kicsit boldogabb volt, amikor a fürdetőszerrel dörgöltem, de az öblítővíz láthatóan kimaradhatott volna. Carlost megint úgy kellett bevonszolni, most még a kekszes trükk sem sikerült, és tényleg csak gigászi csatában tudtam megszabadítani a felesleges koszmennyiségtől. Annak örömére, hogy élve megúszta az esetet, össze-vissza és fel-alá szaladgált a házban, mindent összevizezett, mindenhol kifacsarta magát, egy komplett vízkárelhárítási gyakorlatot kellett tartanom...

Mivel Carlosról szólt az előző képriport, az igazságosság úgy diktálja, hogy most Bandiról is legyen néhány kép. Tehát:

 És egy a hős Carlosról:

Kihasználva az őszi napsütést, a teraszon reggeliztünk. Annak ellenére, hogy az ebek előttünk kb. két órával már reggeliztek, és tulajdonképpen már rég szenderegniük kellett volna, ahogy például most is teszik a konyhaajtóban, szóval mindezek ellenére vészjóslóan sertepertéltek az asztal körül. Na persze az illatozó trappista erős kisértés! De rendesek voltak, nem ették el előlünk az étket. Az étkezés végeztével bevittük a kaját az asztalról, nehogy mégis valami elbitorlás történjen. Az ebek is közelebb jöhettek. Például Carlos olyan közel jött, hogy egyenesen az ölembe mászott, hogy onnan nézzen szerteszét (elvégre mégiscsak itt van az ősz), pontosabban, hogy onnan szétnézve meggyőződhessen arról, hogy valóban nincs már semmi az asztalon:

Miután átálltunk a felnőtt kutyatápra, és ezzel egyidejűleg a felnőtt mennyiségre is - már ha kutyaszemmel ezt lehet egyáltalán mennyiségnek nevezni - a drága ebek elkezdték kirámolni a kamrát. A képen a világ legrosszabb kutyája:

gyk: Bandi

Aranyosak vagytok, hogy így érdeklődtök irántunk, azt meg különösen köszönöm, hogy egy hónap után is töretlenül látogatjátok a blogot annak ellenére, hogy nincs új bejegyzés. Vagyis eddig nem volt, most van...

Szóval, a cím: jóslat. Nem, nem a Bonanza Banzai utolsó közös lemezéről van szó, hanem  tudniillik most Jocó jóslatáról van szó. Mindenki emlékszik, ugye? Azt mondta, hogy majd egyszer feljönnek a kutyák a vadászlesre és aztán lehet őket ölben lehozni. Persze akkor jót derültünk a kijelentésen. Most már tudjuk, hogy tulajdonképpen inkább fenyegetés volt. Senki, még maga dr. Czeizel Endre orvos-genetikus sem gondolta, hogy ezek a dolgok öröklődni tudnak. Mármint a lesremászás. Kedves Kasu, a fiaid is igazi létramászók (Bandi, természetesen):

Egyébként nagyon büszkén ácsorogtak a lesen:

A lefelé út ugyan nem volt zökkenőmentes, mert először Bandikát cipeltem le ölben, mely műveletet Carlos keserves kutyavonyítása festett alá, majd Carlos ölbenliftezése következett, amit viszont Bandi ismételt létramászástól történő szóbeli eltántorítása nehezített meg jócskán,  de végül minden kutya- és emberláb földet ért, épségben.

Az erdei vad rohangálás további képei, sorrendben Bandi, Carlos és közösen:

Ma, Carlos újabb arcával ismerkedhettem meg és ezt az élményt meg kell, hogy osszam mindenkivel!

Ez pedig már a jól megérdemelt lakmározás.

Még mielőtt plágiummal vádolnátok, igen, ez a cím a hasonlóan hangzó filmcím miatt jutott eszembe.

Bizonyosságként, hogy még élünk és a kutyáink is, íme néhány fotó az elmúlt napok terméséből szemezgetve, különös tekintettel a különböző tárgyakra, melyeket a kutyaszájakból valamilyen trükk alkalmazásával kiszedtünk, visszanyertünk, megmentettünk - kivételt képeznek ez alól az alábbiak: papucs, fekete zokni, csigás zokni. Ezek sajnos hősi halált haltak, feláldozva magukat a vizslaszórakoztatás oltárán...

Nini, itt egy papucs - láthatóan alkalmatlan emberi viseletre:

Vannak itt még zoknik is, sajnos a civakodás közben egy hangos recsenés mellett végleg megadták magukat a sorsnak. Érdekes, hogy nem párosával fogynak a zoknik. Amúgy meg majdnem elhittem Bandinak, hogy sajnálja a történteket... van valami színészi hajlama az ebnek. Ilyen pofát nem lehet csak úgy vágni :)

De zokninál nagyobb textildarabokat is hurcolásznak a fiúk. Meggyőződésem, hogy segíteni akarnak. Ők kiviszik a plédet, nekem csak ki kell ráznom és visszahoznom. Rendesek, nem?!

Aztán persze hamar rájöttem, hogy tulajdonképpen napozni indultak, csak én mindig megzavarom őket az okvetetlenkedésemmel. És hogy honnan jöttem rá? Saját szememmel láttam, hogy szépen kiterítették a plédet, Bandi foglalta a helyet, közben Carlos elrabolta az újságomat, hogy tudjanak olvasni:

Van itt még szokásos műanyagpalackos kép is, de ez nem meglepő, gyerekkorukban is imádtak ezzel csörömpölni:

És egy csodálatos csendélet a póráz maradékával:

Bátorkodom megígérni, hogy még idén lesznek Dorkás képek és történetek, hiszen van mit mesélni. Ha minden igaz, távollétemben Zoltán tesz néhány blogbejegyzést, fogadjátok szeretettel :)

szólj hozzá: Crl: a kesztyű

Carlos és az ő saját munkáskesztyűje. Ez egy délutáni produkció, Carlosnak ilyenkor van kedve bohóckodni, eljátszani, hogy most végérvényesen kinyírja a kesztyűt. Valószínűleg azért, mert úgy gondolja, hogy ha nincs négy, akkor egy minek?!

szólj hozzá: Bandi alszik

Sötét is volt, meg a telefon sem egy videókamera, de azért hallatszik az a horkantás :)

Nomármost itt ez a kép, elemezzük ki alaposan!

Kezdjük azzal, ami nem látszik: a kép reggel készült, csakúgy, mint a "szatyor-a-szájban". Mondhatnám, rendszeres, hogy Bandi már reggel bemutat valami észvesztő kajlaságot. Nem tartozik szorosan a képhez, de ha már a reggeleknél tartunk, elmesélem, hogy ma például egy 10 perces magánszámot mutatott be, az előadás címe: hátonhentergés hangos hörgéssel, kitartóan (alcím: nem baj, hogy a többiek még aludnának)

De térjünk vissza az eredeti témához. A fényképnek egyetlen baja, hogy nem tudja bemutatni a megelőző eseménysorozatot, jelen esetben egy papucslopást (gondolom, ha nem szerzem vissza, akkor azzal rohangál), a sprinteket az előszobában, a profi úszóversenyzőket megszégyenítő fordulókat a becsukott ajtóknál, és Carlos döbbent pofiját (kb.: mit csinál ez az őrült??) Bandi ilyenkor annyira felpörgeti magát, hogy csak keksszel lehet lenyugtatni, illetve erősen gyanítjuk, hogy tulajdonképpen erre megy ki az egész cirkusz. A keksz utáni mohó sóvárgás már-már őrült vágyakozássá növi ki magát, na ez az az őrült csillogás a szemében :) teljesen kész van a kutya :D

Essék néhány szó Carlosról is. Teljesen kigyógyult a lázadó tinédzserkorból, és egy kezelhető okos nagykutya lett. Távoli gondolatolvasó is lett egyúttal: ahogy leírtam az előbbi sort, megjelent az ajtóban. Szerintem tudta, hogy rá gondolok :) Zenghetnék dicshimnuszokat, de nem teszem, mert még nem bizonyosodtam meg arról, hogy melyik kutya szedi ki a komposztládából a csúnya, fonnyadt krumplikat és hullott almákat. Mert lehet, hogy ő az, bár kétlem, mindenesetre aljas rágalmazás lenne Bandit vádolni ezzel is. Jelzem, az illető kutyaszemély nagyon rendes, mert legalább egy helyre, nevezetesen a nyári kutyalak elé hordja össze a zsákmányt. Carlosnak új szokásai is vannak, például rendszeresen belemászik az ölembe, az összes lábával együtt. Vagyis teljes terjedelmével csücsül boldogan az ölemben, úgy, ahogy gyerekkorában sosem tette, amikor egyrészt 20 kilóval könnyebb volt, másrészt meg kényelmesen elfért volna (régebben ezt a hobbit Bandi gyakorolta rendszeresen, tipikusan öleb volt - a szerk.). A másik szokás az éjszakai rágcsálás, szerencsére ez kimerül a hónapok óta szanaszét hányódó műcsontok felfedezésében és elfogyasztásában. A fülére száradt műcsont-nyál keverékből arra következtetünk, hogy a legutóbbi alkalommal bizony beleszundított a rágcsálásba :)

...Fenguru festi az ördögöt a falra :)

Szerintetek most azon törik a fejüket, hogy melyik oldalról nyílik az ajtó, vagy arról diskurálnak, hogy milyen pizzát rendeljenek?

Bandi tegnap gulyáslevest vacsorázott, bár nem kínálta senki...

Szerintem vizsla-szemmel nincs is izgalmasabb, érdekfeszítőbb dolog a kajásdobozoknál. Mert ugye kiszűrődik belőle némi illatfelhő, ami megcsiklandozza az érzékeny kutyanózit, ugyanakkor elérhetetlen, hiszen vagy a hűtőben van (azt MÉG nem tudják kinyitni), vagy pedig kutyanézőpontból viszonylag magas helyen, pl.: a konyhapulton, plusz meg kell küzdeni a doboznyitás nehézségeivel. Ja, hogy ez nem akadály egy vizslának?? Valóban nem. Ezt csak mi, (még mindig nagyon) naiv gazdik hittük eddig. Mert Bandin ezek a körülmények nem foghatnak ki!!! Bandi nem teketóriázik. Bandi elveszi azt, ami neki kell. Bandi bátor, nem fél megkísérteni a gazdi haragját, az elnadrágolás fájdalmát. Bandi egy feneketlen bendőjű ördögvizsla. Bandi lenne maga James Bond, ha nem négy lába lenne! (mert ugye ellenállhatatlan is)

És hogy hogyan történt a tegnapi eset? Békés tévénézés közben egyszercsak Bandi felkapta a fejét (őszintén szólva már azt is csodáltam, hogy nem kiáltotta azt, hogy Heuréka), majd heves farokcsóválással kiszaladt a konyhába. Már éreztem, hogy ebből baj lesz, közvetlenül a nyomában is voltam, de mire kiértem, addigra az eb lerántotta a kajásdobozt (villámgyors, ha nem mondtam volna), ami hatalmas csatanással landolt a padlón. A földreéréssel egyidejűleg a doboz megvált a tetejétől, a gulyásleves pedig megadóan elterült a kövezeten. Csikorgó fékekkel, lefetyelésre készen Carlos is megérkezett. A helyzet gyakorlatilag menthetetlen volt, már csak annyit tudtam mondani, hogy egészségetekre kutyák!

Egyik múlt heti sétánk alkalmával, hazafelé tartva találkoztunk Péterrel, aki újdonsült fényképezőgépével megörökítette ebeinket, ma kaptuk meg a képeket! Köszi!!!

(Carlosnak olyan cuki az a fehér foltja :D)

Amikor reggel kinéztem az ablakon, arra gondoltam, hogy ma igazi kiránduló idő lesz: semmi kánikula, semmi vakító napsütés, semmi zivatar, csak kellemes hőmérséklet és rohanva tovakúszó felhők az égen. Térkép kinyit, szem becsuk, mutatóujj lassan köröz, majd lecsap! Mai cél a pákozdi egykori fluoritbánya. Igen, elég izgalmasnak hangzik, így másodszorra is, egyszer talán eljutunk odáig. Ma biztosan nem, mert közben olyan idő lett, hogy vissza kellett fordulnunk. Egyszercsak kisütött a nap, hirtelen 28 fok lett és a napokig ázott földből elindult a pára felfelé, egyenesen bele az arcunkba. Izzadtunk és fulladoztunk és ezek így együtt nagyon nem voltak jók. Persze ez a többesszám főleg rám vonatkozik, a két eb marha jól érezte magát, végnélküli szimatolás volt a búzamezőn, aztán a murvabányánál néhány kar- és lábtempó, visszafelé pedig egymás alapos összesározása történt. Utóbbi olyan jól sikerült, hogy itthon bizony a zuhany alá kellett állni, így most van két elfáradt, de illatos és pihe-puha szőrű vizslánk.

És a képek:

közös szimatolás:

"úszás":

akinek hosszú a bal keze, ilyen fotókat tud csinálni a rajta ugráló kutyákról:

És most a második fürdés utáni képek. Először  Bandi, majd Carlos és a fürdőszoba:

Így kell száradni a teraszon:

Nyughatatlan örökmozgónkról már nem nagyon lehet fényképeket készíteni, kizárólag, ha alszik. Az első képen az előzőleg a kanapéról lerángatott, majd gondosan eligazgatott pléden alszik a kutya - bár nem látszik, de a szoba közepén; a második pedig reggel készült. Miután meggyőződtem, hogy senki nem használja a plédet, visszadobtam a kanapéra, Bandi pedig úgy döntött, hogy visszafekszik még egy kicsit. És lehet, hogy fázott :)

Természetesen Carlos is jól van, el sem hisszük, olyan jó kutya!

Kb. fél éve ígérgettem egy kedves (?) kollégámnak, hogy majd egyszer elmegyünk a Velencei-hegységbe túrázni. Többször egyeztettünk időpontot, amit én az utolsó percek egyikében mindenféle kifogásokkal élve lemondtam (így született meg a "Nagy kifogáskönyv"). Sajnos tovább már nem lehetett húzni a dolgot... szóval a várakozásnak megfelelően kollégáék késtek egy fél napot, így délben, a 35 C fokos melegben vágtunk neki az útnak. A kutyák legnagyobb örömére Pákozdon, a Bella-tónál raktuk le az autót. Fergeteges pacsálást láthattunk. Carlos volt a bátrabb, küldeni sem kellett, már ugrott is a vízbe. Bandi a partról szurkolt, mint egy jó úszóedző, de csak addig, amíg "véletlenül" bele nem esett ő is a vízbe. Annak ellenére, hogy Bandi nem éppen kacsa típus, sokkal szebben úszik, mint Carlos, aki még mindig függőlegesen halad.

Kicsit homályos, de a célnak megfelel:

Crl mancsát figyeljétek! Szétfeszített ujjakkal integet :)

Egy pillanat a sajátos úszásból:

Bella-tó után ingókövek és sziklamászás. Bandi itt is beszari volt, lentről rinyált, hogy vigye fel valaki. Talán mondanom sem kell, hogy maradt odalent...

Na ezért a tettünkért aztán szépen meglakoltunk. Ugyanis Bandi a nagy kerek erdőben egyszercsak eltűnt a szemünk elől. Még Carlos sem találta, csak a hangját hallottuk. Bevallom, én még abban sem voltam biztos, hogy valóban ő ugat, ám a sokadik "Bandiiiiii" hívásra is csak távoli csaholás volt a válasz. Azt azért megállapítottam, hogy túl nagy baja nem lehet a kutyának, mert nem nyüszít, mindenesetre elindultam megkeresni. Hát Rambo hozzám képest papírkutya. Halált megvető bátorsággal rongyoltam be az erdőbe, szembeszállva mindenféle szúrós növényekkel. Közlekedni csak félig álló helyzetben, erősen behúzott nyakkal lehetett (leginkább egy láncfűrész kellett volna). Ahol olyan sűrű volt a növényzet, hogy kétlábon már nem lehetett áthatolni rajta, ott négykézláb vagy kúszva, a gombák és a hangyák között a tavalyi félig elrothadt avarban mentünk hűséges Carlos-szal a hang irányába. És egyszercsak megláttuk Bandit egy kerítés mögött. Az tisztán látszott a kutyán, hogy nagyon örül nekünk, és azt is biztosra vettem, hogy aznap többet nem kóricál el mellőlünk.

Azt hiszem a kutyák - és főleg Bandi - már csak ilyenek: látnak egy kerítést, és egyből arra gondolnak, hogy na most végre itt a fene nagy szabadság ideje, ugorjunk gyorsan, szökjünk meg! Aztán amikor kiderül, hogy a valóságban most vannak csak igazán bezárva, jól kétségbeesnek, és már nem is olyan nagyfiúk... A lényeg, hogy Bandinak semmi baja nem történt, igaz engem gyakorlatilag szétmarcangoltak a tövises és tüskés növények :(

Innen továbbmentünk az Angelika-forráshoz, ahol egy csapat hippi táborozott és vadul bográcsoztak. Meg is kötöttem a kutyákat, nehogy a finom illatokat követve fejest ugorjanak az egyik bográcsba. Kb. ezen a ponton fáradtak el annyira az ebek, hogy már csak 5-10 métereket futottak, pontosabban kocogtak előre, megálltak, majd fáradtan pislogtak hátrafelé. Tündériek voltak ám!

Aztán mindenféle források mellett Sukoróig mentünk, ahol a fiúk megejtették első hivatalos* kocsmázásukat. Igaz csak a teraszon (illően az asztal alatt) pihegtek, és csapvizet fogyasztottak. Innen még durván 8 km-t tettünk meg az autóig. Szegény ebek annyira elfáradtak, hogy vacsora után ketten kétfelé dőltek és másnap reggelig gyakorlatilag mozdulatlanul feküdtek.

* merthogy volt nem hivatalos is. Valójában nem is kocsmázás, szimplán csak sörfogyasztás. Bandi (istenem, tényleg nagyon izgága kutya) gondolt egyet és a konyhapultra elhelyezett sörösdobozt ledöntötte a földre és alaposan megízlelte. Szerencsére nem tetszett neki... szintén Bandihoz tartozik a hír egy begyulladt, de a kamillavirág forrázatnak köszönhetően már meggyógyult szemről.

A túra képeit D.Sz. nagykorú készítette, azért ilyen jók :)

Két hete vártunk a mai napra. A reggeli ügyelet után hazaérve összepakoltuk a kiruccanós cuccokat (víz, tál, labda, keksz) és elindultunk Pátkára, ahol német és magyar vizsláknak tartanak engedelmességi oktatást és kiképzést vadászatra. Sajnos kicsit késve érkeztünk, de így is sok hasznos dolgot tanultunk: az ül, fekszik mellett például a "marad"-ot is, és az történt, hogy a kutyák tényleg a helyükön maradtak. Szerintem csak azért, mert már olyan fáradtak voltak, hogy megmozdulni sem bírtak :) Egyébként nagyon szimpatikus volt a társaság - az emberek és a kutyák is, nem volt marakodás, meg erőfitogtatás az ebek között. A "tanfolyam" kéthetenként szombaton van, de tanácsos a tanultakat naponta átismételni, amit nyilván meg is teszünk.

És most ugyanez képekben:

Hazaérvén az ügyeletből (vagy mindegy honnan):

Bandi azt hitte, hogy ma ő fog vezetni:

Ez a kép még a kiképzés előtt készült. Túl azon, hogy ülni eddig is tudtak, tessék megnézni, hogy Bandi mennyire kameraérzékeny :)

Suli után:

Természetesen Carlosról is van szökkenős sorozat, íme:

 Nagyon laza:

Érett cseresznyét a kutyáknak!

A képeket Jocó készítette, köszönjük a fotókat és a vendéglátást Neki és Borinak is!

Először bemutatjuk a nagy szökkenést:

Itt van még egy furcsa ábrázatott elkapó fénykép. Jól látszik, hogy a futás (= a négy láb, a két fül, a két szem és a lógó nyelv mozgásának koordinálása + a célkövetés) erős koncentrálást igényel:

És még mindig guggolva. Lehet, hogy elfogult vagyok, de még ebben a pózban is szép és nemes és gyönyörű és csodás és fantasztikus ésésés... :