Carlos, Nándi, Pálcika

után újra itt. Nincs különösebb magyarázat, egyszerűen itt a labdarugó-EB, és ha már van labdarugó eb, akkor legyen szurkoló eb is, és mi éppen ezt csináltuk. Szurkoltunk. Sokat!

Közben meg öregedtünk egy évet - mármint a kutyák, én természetesen nem. Voltunk Siófokon szülinapi túrán, amit összekötöttünk szülőlátogatással. Kutyaanyu sajnos nem jöhetett velünk túrázni, mert Bandika... hát, hogy is mondjam, szóval egyfolytában maga alá akarta gyűrni. Alighanem ez pusztán vad erőfitogtatás akart lenni - egy guggolva pisilős kutya (márpedig Bandi még az) csak pszichikailag tehet kárt lánykutyákban, és közös sétákat hiúsíthat meg :( Kutyaapuval is találkoztunk, borzasztóan kigyúrt felsőtesttel rendelkezik, ha kopasz lenne, még én is megijednék tőle. Így csak a fiait rémisztgette, kergette, ugatta - amolyan apa-fiú játékot játszottak.

Kutyaapu (a jobb oldali elöl. Bal oldalon Bandi, hátul Carlos):

Különböző fórumokon olvastam, hogy más vizsláknak sem tetszik ez a rekkenő hőség. Már teljesen ráálltunk, hogy az eddig megszokottnál korábban kapnak vacsorát az ebek, és evés után másfél - két óra múlva indulunk sétálni. Ma például 3 liter vizet vittem magunkkal, ebből kb. 3 decit én ittam meg, a többit a kutyák. Sajnos az esti sétákon már nem készül sok kép. Pontosabban rengeteg fotó készül, de csak alig néhány használható. Persze az elmosódott fényképek másik oka az, hogy Bandi egy igazi nyüzsgő, izgő-mozgó sajtkukac lett az utóbbi időben, Carlos meg olyan lendülettel rohangál fel, s alá, hogy a manapság használatos digitális fényképezőgépek nem tudják felvenni a tempót még "sport" beállításon sem... mindezek ellenére itt van kettő darab sikeres felvétel a mai kiruccanásról. Előbb Bandi, aztán Carlos:

Van okunk büszkélkedni: Carlos ma felemelt lábbal oldalbacsurrantott egy kupac lágyszárú növényt. Amikor itthon eldicsekedtem a történtekkel, Zoli elmesélte, hogy a gazokhoz hasonlóan járt a diófánk is. Azt hiszem lassan elbúcsúzom a tujáinktól is...

Ma sem maradtunk események nélkül :) Alig jutottunk el a házunktól 100 m-re, amikor az úton lelassított mellettünk egy autó. Láttam, hogy nagyon néznek minket, mintha akarnának valamit - gondoltam, vagy a kutyák szépsége, vagy az enyém ennyire lenyűgöző, másodpercekkel később aztán az is eszembe jutott, hogy talán egy utcát keresnek. Aztán megálltak, letekerték az ablakot (már nagyon izgultam, hogy vajon ebből mi lesz?) és mellbevágtak a kérdéssel, hogy nem kellene-e a fiúk mellé egy kislány is. Már a gondolattól is ájuldoztam, és hevesen tiltakoztam, hogy így sem unatkozunk, köszönjük nem. Nem mintha nem imádnám az ebeimet, de azért három kutya... Aztán persze beszélgettünk még a fiatalemberrel, és kiderült, hogy van még két szép eladó kiskutyája, úgyhogy figyelem, aki tud vizslára vágyó kétlábúról, az adja tovább: www.skyrocket.hu

Miközben kedélyesen csevegtünk az ebekről, Carlos elrágta Bandi pórázát... így hát búcsút vettünk a vizslatenyésztőtől és hazaindultunk. Elhaladva a szomszéd ház előtt, sokat szidott Kormi - egy fekete utcai vegyes - a szokásos vizslaijesztgetős mutatványát akarta előadni, ami abból áll, hogy megvárja, míg elballagunk a házuk előtt, és akkor jól kiugrik a kerítésen, utánunk szalad, megközelít minket kb. 1,5-2 méterre és torkaszakadtából ugat, közben hörög és morog és egyéb rémisztő hangokat hallatt. Na de most utolérte a végzet a gaz kutyát! Szegénykém fennakadt a kerítésen és keserves nyüszítés lett a játék vége. Gyorsan betuszkoltam az enyémeket a kapunkon, és visszaszaladtam kimenteni azt a szerencsétlent. Addigra már kiért a gazdija is, és kibogoztuk a kutyust... szerencsére nem tört el semmije, de még csak nem is vérzett. Amit azonban a gazdájától kapott... 

Ilyen kalandok után autóba ültünk, kimentünk az állatkórház shopjába, vettünk új pórázt Andrásnak, aztán a Palotaváros mögötti részen lévő réten kirohangálták magukat a jószágok. Most meg alszanak, mert őket is kimerítette ez a sok esemény.

Majdnem elfelejtettem dicsekedni!!! Álltam a zebránál, a kutyák ültek mellettem, amikor egy bácsi mellénk ért egy bicajon ülve. Nézegette az ebeket, aztán bátortalanul rákérdezett, hogy mi lakunk-e a .... és mondta a címünket. Válaszoltam, hogy igen, miért kérdezi? Hímelt-hámolt, aztán végül kibökte, hogy van egy 17 (!!!) éves vizslája, már tiszta fehér és beteg és sajnos már azon kell gondolkozniuk, hogy milyen kutyájuk legyen, ha egyszer... le sem tudom írni... Szóval azt kérdezte, hogy mikor és hova visszük a kutyákat fedezni, mert ezek olyan szépek, hogy csak na, és megmondta, hogy hol lakik, hogy tudjuk értesíteni az esetleges kiskutyák érkezéséről. Persze addig még van egy kis időnk, de azért szép bók volt, nem?

Viszont történt még egy dolog, ami csak velem történhet meg. Ültünk a dombtetőn a kutyákkal, ők vadul lihegtek a melegben, én gyönyörködtem a tájban, közben csöpögött a lábamra a víz Bandika pofijából - előtte vagy fél liter vizet ivott lefetyelt ki a tálból - aztán eszembe jutott, hogy most már indulni kéne, mert lassan ránksötétedik, és akkor belémhasított a felismerés, hogy vajon hol is lehetnek a pórázok? A derekamra kötve nem volt, a táskában szintén nem volt, és sem a kutyák nyakán, sem az enyémen nem volt egy póráz sem. Kezdett eluralkodni a pánik, amikor bevillant, hogy talán fényképeztem valahol és ott rakhattam le a földre. Elindultunk hát visszafelé, ugyanazon az útvonalon. Közben visszanéztem a fényképeimet, de egész egyszerűen nem emlékeztem, hogy mikortól nem volt a kezemben semmi. A kutyák futottak elöl, én meg már mindenféle vészforgatókönyveken agyaltam, és azon szurkoltam, hogy azon a helyen legyenek a pórázok, ahol az első fotót csináltam. Egy örökkévalóságnak tűnt, mire visszaértünk a búzatábla szélére, de szerencsére ott voltak a pórázok. Íme a kép, aminek elkészítése ilyen komoly bonyodalmakat okozott:

És még egy: Carlos-ról aki a bebocsátásra várt:

A hétvégét a kutyáimtól távol töltöttem, szerencsére semmi fontosról nem maradtam le, Zoli szorgalmasan közvetített. A bejövő rövid szöveges üzenetek közül csemegézek:

"A kutyák széttépték a párnát, minden tiszta toll. Most cseresznyét esznek a fáról."

"A meccs 1:1 lett. Bandi lesántult, nem tudom miért. Alszanak, nem volt könnyű."

"Carlos azt hiszi, hogy még alszol a hálóban. Ott ül az ajtó előtt és nyünnyög. Már ugat is. Olyan aranyos!"

Aztán hazajöttem, és majdnem elájultam! Az udvaron tényleg mindent toll borít, kb. 10 cm vastagon. Ez az a párna volt, amit a tesómtól kaptak. Carlos nagyon szerette, többször aludt rajta/vele. De ebben a párnában egész egyszerűen nem lehetett annyi toll, mint amennyi most a kertben van. Már összeszedtem egy fél szatyornyit (állítom, hogy már legalább két párnányit), aztán elfogyott a türelmem, holnap folytatom, hacsak nem jön Holle anyó meg a lányai, hogy összeszedjék, amit ide ráztak ki. Felőlem jöhetne egy közepes szélvihar is, hogy átfújná az út túloldalára a sok pihét! 

Persze ebben a melegben csak álmodozunk a frissítő szellőkről, nem csoda, ha a kutyák a hideg kövön henteregnek a kanapé, meg a fotel helyett. Ma párhuzamos és egymásra merőleges fekvést is végrehajtottak:

Ja igen, aggodalomra semmi ok, Bandi patája rendbejött, valószínűleg beüthette valahova, és azért fájlalta egy kicsit.

Egyebekben készülünk a közelgő születésnapra, lehet, hogy egy balatoni közös fürdőzés lesz az ajándék...

Ez egy ma reggeli fotó. Láthatjátok, még olyan álmos Bandi, hogy a szemét alig tudja nyitvatartani, de a szatyor már a szájában volt! Később ezt Carlos elkobozta, és 14felé tépte az udvaron. Hát ilyenek ezek a kutyák...

Na jó, akkor megtöröm a csendet. Bizonyos egyének jelezték, hogy olyan vehemenciával láttam neki a blogírásnak, hogy azt hitték, állatregény lesz belőle, most meg lassan hetek óta semmi... és mindezt olyan csalódott ábrázattal tették (mármint a szemrehányást), hogy már-már lelkiismeretfurdalásom támadt.

Mit is írjak... először is itt van ez a hirtelen jött hőség. Majdnem átrendezte az életünket. Mert ugye mégsem vihetem futni a kutyákat 30 fokban! Pláne, hogy én sem fázom ilyen hőmérsékleti körülmények között, ráadásul fejenként 1 liter vizet cipelek magammal + az edényt, amiből inni tudnak, mindezt egy hátizsákban. Nyilván hazafelé már könnyebb, viszont nem is hűti a hátamat a vizespalack. Ma pedig úgy döntöttünk, hogy végképp megcseréljük a séta-vacsora sorrendet, és előbb vacsorázunk, aztán jó másfél órával később elmegyünk sétálni. Szerintem mindenkinek jobb.

Aztán itt van még ez a kullancs-téma. Hogy ezek mennyien vannak!!! Szinte minden nap ki kell szednünk valamelyik kutyából egyet, és olyan is volt, hogy mindegyikben találtunk. A kullancsok legfőbb tartózkodási helye a nyaki bőr- és szőrtorlódásokban van, de találtunk már Bandi mellkasában is, ma pedig Crl hátsó lábának belső oldalában. Igen, abban a vékony, finom bőrben. Egyébként hősök a kutyáink, türelmesen viselik az eltávolítás kényelmetlenségeit, úgymint mozgásképtelenné tevés a gazdik által, valamint a szőr rendszeres átsimogatása. Utóbbi TÉNYLEG borzasztóan megviseli őket, Bandi néha hanyatt is dobja magát :)

Ja igen, Bandi. Vasárnap csajozós napot tartott. Reggel rögtön virággal köszöntött, a baj csak az volt, hogy a bodzavirágok egy klasszikus piros-fehér csíkos nylonszatyorban tartózkodtak a konyhapulton, várva, hogy egyszer majd üdítőital lehessen belőlük. Bandi másképp gondolta, valószínűleg a javíthatatlanul romantikus jelleme arra késztette, hogy nekem (a ház eddig egyetlen nőszemélyének) ajándékozhassa. Nem tudom, hogy kutyákra is érvényes-e az az íratlan szabály, hogy virágot lopni nem bűn?! Szóval megkaptam a virágokat, ő kapott cserébe reggelit (mégiscsak a gyomrukon keresztül visz az út a szívükhöz :D), majd nagy boldogságban kimentünk Pákozdra, a Bella-tóhoz úszni. És láss csodát, egy gyönyörű vizslalánnyal találkoztunk. Ment is a harc a csajért rendesen! Carlos úszott vele egyet, miközben Bandi féltékenyen pislogott a parton (még mindig nem kedvelte meg teljesen a vizet, és most nem is pottyant a tóba "véletlenül"). Amikor kijött a kislány, Bandi udvarolt neki, incselkedett vele és játszani hívta. Tündériek voltak! 

Nincs ellenemre, ha más - hasonló méretű és korú - kutyák is jelen vannak, mindig van féktelen mókázás és valami vicces jelenet. Szerintem azonban a legaranyosabb és legkacagtatóbb dolog az az, amikor az én két szép kutyám beszalad a búzatáblába, ahonnan már nem látszanak ki, és kb. 7 méterenként egymással versengve ugrálnak, mint a bakkecskék, és közben azt nézik, hogy melyikük tudott magasabbra, messzebbre ugrani.

Egyebekben a hétköznapok a szokásos kerékvágásban mennek: Carlos folyton rágcsál valamit - most a teraszon, a jó időre való tekintettel, Bandi pedig békésen szunyókál a kanapén:

Kanapés - szimmetrikus:

Homokozós - játék közben elalvós:

Gazdis:

Szuicid:

Kanapés - homokozás után kidőlve:

Nyári lakban - szimplán vizslás:

Tévénézős - ahogy tanítottam :D

Kivételesen nem én vezettem, így alkalom adódott lefotózni a kutyákat autózás közben. Szegénykéimnek nagyon melegük volt. A friss levegőhöz jutást kombinálták a táj szemlélésével (kutyaszemmel biztosan izgalmasabbak lehetnek az elsuhanó fák):

Ma is csak Crl fürdött, aztán sétáltunk egy nagyot az erdei tornapályán (nem tornáztunk, csak sétáltunk!!)

Végre eljutottam a mammut nevű bevásárlóközpontba, és megnéztem - sok más szép vizslakutya között - Bandit a kiállításon. Le is fotóztam Nektek:

Sok köszönet a szervezőknek, nagyon szép anyag lett! 

Tegnap egy ilyen pillanatnál segítettem a döntésben:

Mára is jutott néhány meglepetés. Például az, hogy a tegnapi horgász, kinek etetőanyagából oly jóízűen falatozott a két eb, nem más, mint a kozmetikusom barátja :)

Gondoltam, ma is kiviszem a kutyákat a tóra. Megbeszéltem magammal, hogy ma nem erőltetem a fürdést, ha akarnak mennek, ha nem, hát az sem baj. Útközben titkon arról álmodoztam, hogy milyen jó lenne, ha rajtunk kívül nem lenne senki más. És bejött!!! Kb. 20 percig zavartalanul próbálgathattam a vezényszavakat, hátha valamelyikre hallgatnak a kutyák és azonnal a vízbe vetik magukat. A legeredményesebbnek a "hol van a kacsa?" kérdés gyakori ismételgetése bizonyult, kizárólag Carlos esetében. Bandi inkább csak izgult, hogy mi lesz a tesójával.

Íme az első ugrás (láthatjátok, nem segítettem):

 Ja igen! A videónak azért van ilyen béna vége, mert Carlos nem tud kijönni a vízből egyedül, ezért a nyakörvénél fogva húzom ki a 27 kg-s kiskutyát. Háláját úgy fejezi ki, hogy kb. 13 liter vizet ráz le magáról közvetlenül mellettem.

Gyönyörű napra ébredtünk, tudták ezt a kutyák is! Zsigereikben már érezték, hogy ma valami nagyon jó dolog fog történni, ennek megfelelően kellőképpen nem bírtak magukkal és össze-vissza rohangáltak hol egy papuccsal, hol a melegítőnadrágommal a szájukban. Kb. fél 9-kor úgy tűnt, hogy vagy megőrülök, vagy elindulunk egy nagy túrára. Csukott szemmel ráböktem hát a térképre (emlékeztetőül: a Velencei-tó és a Velencei-hg. turistatérképére) és amikor kinyitottam a szemeimet, a bal mutatóujjamat a Szúnyog-sziget, hajóállomáson találtam. Így esett, hogy a kutyák ma megtanultak tisztességesen úszni, miután egy horgász bekevert etetőanyagából fogyasztottak néhány dekagrammot. Először a nádasból próbálkoztunk a vízbe menni, de amint elfogyott a hátsó lábuk alól a talaj, egyből visszafordultak. Miután elment a kikötőből a hajó, ott próbálkoztunk. A vízreszállás igazán viccesre sikeredett, ugyanis a vizslák nagyon dilemmáztak, hogy ugorjanak-e a vízbe, és ha igen miképpen, vagy inkább maradjanak a biztoságos parton, a gazdi árnyékában? Miközben ezen gondolkodtak, balról beúszott egy kacsa (azaz réce) a képbe, egyre erősítve azt a gondolatot, hogy mégis inkább ugrani kéne. Már minden lábuk a part legeslegszélén volt, testük nagy része is a víz felett ingott, nem is értettem, hogy nem estek bele a tóba maguktól. Mivel annyira természetellenesnek tűnt ez a billegés, és egyébként is árt egy vizslának, ha gondolkodóba esik, segítettem egy kicsit a döntésben. És hopp, a vizslák már úsztak is. Carlos testtartása még mindig jobban közelít a függőlegeshez, Bandi viszont egész normálisan úszott.

Sajnos a fényképezőgépemben reggel kicserélt elemek is felmondták a szolgálatot, csak öt kép készült, mindet mutatom. Íme:

Úszás után felmásztunk még a 48-as honvédemlékműhöz, lenyűgöztük az embereket a HOZZÁM! hívószó elsőre megértésével, teljesítésével, és az ül-tiéd-kekszeteszik produkcióval. Nem tudom, honnan tudhatják, hogy most tényleg jólneveltnek kell lenniük... és azt sem tudom, miért csak néha tudják. Ez már csak olyan vizsladolog lehet :)

Ennek a kutyának az egyik képe egy kiállítás anyagát képezi. Ki hiszi ezt el nekem??? Pedig a fényképezés pillanatáig meredten bámult az arcomba!!

A testvére sem sokkal különb, de mindenképpen jobb:

Őnagysága Bandi úrfi mégegyszer, most rendesen szemből - naggyon komoly:

 egy nagyon vizes álszent:

és a mocskos lábú Carlos:

Dacára annak, hogy 29 éve élek a pákozdi ingókövektől kb. 20 percnyire, még soha nem láttam "élőben". Persze képeket láttam az interneten, sőt még a kutyáknak is megmutattam! Most pedig nektek is. Előtérben Bandi, háttérben a kövek:

Így jár a kezdő hegyikecske - nem tudja, hogy hova is lépjen. Bandi meg kicsit túlpörögte magát...:

Carlos végül meghódította a sziklákat:

Bandi a kilátásban gyönyörködött (sajnos a panorámát nem tudom megmutatni. Tessék eljönni és megnézni. Olyasmik vannak, hogy Velencei-tó, Bence-hegy):

... és még:

Bandi kutya korábban közzétett egyik fotója megtekinthető a Mammut harmadik emeleti összekötő folyosóján. Részletekért katt ide:

www.mammut.hu/mart/reszletezo.php

Leszámítva egy gyalázatos kullancsot, semmi említésreméltó nem történt velünk. Azt nem tudom, hogy ez most jó, vagy nem jó, mindenesetre éljük a vizslahétköznapokat és vizslahétvégéket (összefoglalva: a vizslaheteket). Nagyokat játszunk és kisebbeket sétálunk hétfőtől péntekig, aztán meg nagyokat sétálunk és alszunk hétvégéken. Gyakoroljuk, hogyan kell jó kutyának lenni, és még a gyakorlást is sokáig kell gyakorolni, a jó kutyaságtól pedig egyenesen fényévekre vagyunk. Pl.: rögtön meg is tudom mutatni, hogy nem mindenki tudja, mit is kell csinálni, amikor az van, hogy FEKSZIK! Persze azonnal érkezik a cáfolat is - a második videón. Az elsőhöz még annyit, hogy tessék csak jól megnézni a rafinált, lusta Bandi kutyát. Mert ugye az ÜL!, az nagyon megy, aztán repül a labda, van is füllebegtető nyargalás! De a labdáig már csak Carlos jut el, Bandi - látva Crl szorgalmát - tüstént vissza is fordul a táv 3/4-énél, hogy elsőként érkezzen a finom falatokért. Bandi néha olyan szinten beles, hogy képes első szóra lefeküdni, a most következő is ilyen eset - sőt itt majdnem még Crl helyett is lefeküdt, de szerintem már érezte, hogy nincs több keksz:

szólj hozzá: meg ahogy azt a gazdi elképzel
szólj hozzá: fekszik 1.

Ebeink ma sem hazudtolták meg vizslaságukat: fő mutatványuk egy frissen megkezdett cigarettás doboz totális likvidálása - az egészséges életmód jegyében. Persze akinek kutyatartásban kevésbé járatos vendégei vannak - akik a nappaliban elhelyezett asztalon hanyag eleganciával otthagyják a bagójukat - azzal könnyen megesik, hogy így beég (mert napok óta azt mondogatom, hogy most már milyen szófogadók az ebek) Mondhatom, a szavahihetőségem forgott veszélyben! Szerencsére nem fogyasztottak a dohányból, "csak" alaposan összenyálazták a dobozt és kettétörtek minden szálat.

És még egy nagyon fontos, tudományos jelentőséggel bíró tényt figyeltem meg: mégpedig azt, hogy a kutyák szemét nem csípi a hagyma. Én már a hagyma megpucolásakor könnyeztem, amit a szeleteléskor megfejeltem azzal, hogy laza körkörös mozdulatokkal még egy kis szemfestéket is belemasszíroztam a szemembe. Már alig láttam - gyakorlatilag csak az erősebb fényforrásokat tudtam megkülönböztetni a körülöttük lévő egyéb homályos sötétségtől - amikor Carlos mit sem törődve az én nyomorommal még mindig száraz szemmel vinnyogott, kérve néhány karikát a hagymából. Bánatára nem kapott.

Különös okból kifolyólag - erről majd később, de nem ma - átnéztem gyorsan az ebekről készült fotók egy részét, és ezt a kedves felvételt találtam. A kép készítése óta a törölköző már nincs velünk, egy napsütéses délelőtt 10 cm-s darabokra tépték a kutyák:

Ne tessék megijedni, semmi komoly. Hanem: délben, némi ennivaló után kutatva az egyik nagyáruházban rátalátam egy gyönyörű, piros alapon fehér pöttyös labdára. Gondoltam, hogy ennek biztosan örülnének az én drága kiskutyáim, majd nagyokat focizunk, és rengeteg videót készítek róluk, s még további ilyesmiket álmodoztam a labdával kapcsolatban. Azonban kicsit másképp alakultak a dolgok. Hazaérve, az örömködés csillapítására - ilyenkor ugyanis képesek akár a nadrágot is letépni rólunk - azonnal a kutyák közé vetettem a labdát. Carlos - mint ahogy az várható volt - rögtön tudta, mi a dolga egy ilyen pattogós-gurulós izével, Bandit (ekkor még) annyira nem kötötte le a labda-téma. Hanem egyszercsak, mintegy 14 másodperccel azután, hogy a játék a kapun belülre jutott, halk, ám félreérthetetlen szisszenés hallatszott. Nem, nem a halálos mérgezéssel járó kutyagázra gondolok, hanem a labdára. Kilyukadt. Először csak egy picit, aztán nagyon (a háttérben Bandi szeme csillog):

Most, hogy már összenyomhatóvá vált a laszti, Bandi is nagy örömmel cincálta ide-oda, még kisebb verekedés is kitört a birtoklási vágy miatt:

A rövid életű labda emlékére holnap kirándulást szervezünk a legközelebbi játékboltba, felfedezni, hogy létezik-e kutyafogbiztos labda - mert amíg élt, remek szórakozásnak bizonyult. (vegyek kosárlabdát? de az meg nagyon nehéz, nem?!)

A videó főszereplője Carlos volt; kapirgált szorgalmasan, majd a végén ráugrott a fejemre minden előzetes figyelmeztetés nélkül. Mostanában nem történnek ilyen dolgok, de csak azért, mert nincs balkonládánk...

Úgy döntöttem, véget vetek a hétvégi céltalan kódorgásnak-barangolásnak, ezért szereztem egy Velencei-hegység turistatérképet, megbecsültem, hogy gyalogszerrel a házunktól kb. az Anikó-forrásig tudunk eljutni úgy, hogy mentő nélkül haza is tudjunk jönni. Reggeli után hagytam egy kis időt a kutyusoknak a nyugodt emésztéshez, majd kilenc óra után útnak indultunk. A Császárvízig a már ismert útvonalon mentünk, onnan pedig a térkép alapján tájékozódtunk (-tam, mert a kutyákat nem érdekelte a térkép). Sajnálatos módon az olyan dolgokat, mint pl. helyváltoztató birkanyáj, orvul a semmiből előkerülő ló és lovasa, nem ábrázolták, de a kutyák nagyon rendesen viselkedtek, szótfogadtak, így aztán nem kerültünk kellemetlen helyzetekbe.

A túrázó kutyák a célnál:

Volt még sziklamászás is, először fel, aztán le - persze fordítva nehezen ment volna, még egy vizslának is :)

Mint már mondtam, rendesen viselkedtek:

Hazafelé szegénykéim olyan fáradtak voltak, hogy a szokásos "előreszalad-visszaszalad" mozgás gyakori ismételgetése helyett az "előreszalad-megvárja a gazdit és közben pihen" formagyakorlatot játszották. Aztán a murvabányánál erőre kaptak, és volt még energia játszani egy kicsit. Közben kiderült, hogy az ebek tudnak úszni, csak elég messze kell bedobni a fadarabot: