Carlos, Nándi, Pálcika

Miután Bandi és Carlos szurkolásának köszönhetően nyert a jégkorong válogatott, nyugodt szívvel indultunk sétálni. Tapasztalt kutyasétáltatók persze nem ilyenkor indulnak útra, hiszen várható volt, hogy mindenki végignézi a meccset és a környék összes kutyája egyszerre lesz jelen a bejáratott kutyatomboló helyeken, némi zűrt és nem várt sárcsimbókokat okozva - bár amíg a kutyák egymást kergették, mi jól kibeszélhettük a meccset.

Brúnóval megint a murvabányánál futottunk össze. Mielőtt odaértek, a kutyáim már megmártóztak egyszer-kétszer a vízben, de csak vizesek lettek:

Azonban amint Brúnó is a színre lépett, elszabadult a pokol. Hol az egyik, hol a másik kutya hentergett a földön vizes szőrrel. Bandin látszott, sejti, hogy ebből bizony zuhanyzás lesz otthon:

Brúnó ügyesen úszik, remélem megtanítja a vizslákat is :)

Aztán valahonnan előkerült egy gumitömlő, és elkezdődött az erőfitogtatás - vinnyogva nevettem, ahogy Bandi táncolt a két csatázó körül:

Hazafelé pedig beszaladtak a búzatáblába (legalábbis azt hiszem, hogy búza). Valami nagyon jó dolog lehet ott, mert sosem hagyják ki:

 

Bokros teendőim miatt kicsit hanyagoltam a blogírást - a kutyákat természetesen nem. Voltak is nagy sétáink, meg játék a kertben, új kutyaismerős, szóval zajlott az élet. Ami a szokásos kalandokon túl mindenképpen megemlítendő az az, hogy egyre többen jegyzik meg (irigykedve), hogy milyen szófogadók a kutyák. Az első a szomszéd néni volt, aztán Brúnó gazdája (új ismerős), aztán meg apám. Ez már három egy hét alatt - szerintem jó eredmény. Az, hogy én mit gondolok a szófogadásukról, innentől kezdve teljesen mellékes :)

Volt egy sztorink egy bunkó galambbal (a galambokat nagyon utáltam eddig is): jöttünk haza szokásos napi mindent-megkergetünk-amit-látunk sétánkból, a Budai úton. Van ott egy szép kerékpáros út, hétköznapokon viszonylag gyér forgalommal (ha jön egy bringás, természetesen lehúzódunk és megvárjuk, amíg tovakerekezik). Szóval baktatunk hazafelé, már éppen nem húztak a kutyák, amikor egyszercsak megjelent egy dagadt sötétszürke galamb, leszállt a kerékpárút kellős közepére, előttünk kb. 7 és fél méterre. Hátatfordított nekünk, majd komótosan elindult ugyanabba az irányba, amerre mi is mentünk. Na, az én kutyáimnak nem kellett ennél több, hogy minden vér az agyukba szálljon és gőzerővel - meg velem a póráz végén - a galamb után iramodjanak. Bár köztudottan nagyon erős vagyok, az összesen 50 kg-t nyomó kutyatömeget egy kézzel nagyon nehéz volt visszatartani. Elengedni őket lehetetlen volt, mert a biciklis úttól 4 m-re halad az egyik legforgalmasabb főút és bár 50-es tábla van, ezt alsó sebességhatárnak értelmezik a legtöbben. Gondolkoztam erősen, mit tehetnék. Először az jutott eszembe, hogy megdobálom valamivel, de csak keksz volt elérhető közelben (zsebben), amitől meg aztán végképp begolyóztak volna Bandiék, körülnézve pedig csak száraz növényi maradványokat láttam, sehol egy kő, vagy tégladarab, vagy malomkerék... A kutyák egyre mérgesebben ugatták a galambot, egyre inkább cafatokra bontották volna (mint a korábban bemutatott játékkacsát), az meg egyre lassabban totyogott előttünk, semmi jelét nem mutatva annak, hogy valaha is elmegy az orrunk elől. Nem tudom, mennyi ideig tarthatott az ádáz küzdelmem a kutyákkal, amíg végül megjelent egy biciklis, és jól elzavarta a dögöt. Így végül hazajutottunk.

Tegnap a hétköznap megszokottnál kicsit nagyobb túrát tettünk. Lesétáltunk egészen a Császárvízig, de más útvonalon, mint eddig. Míg a kutyusok felfedezték a világot, én fényképezni próbáltam. Néha a háttér több figyelmet érdelmelt, mint maga a fénykép tárgya:

Carlos valamit nagyon figyelt. Irigylem őket, hogy nem marja szét a lábukat a csalán.

Bandi olyan gyorsan fut, hogy a fák is elmosódnak:

Még mindig Bandi - békákat keres:

Ha te jobbra, akkor én balra:

 

Ó, ez a kedvencük - a mocsárjárás:

Hazafelé pedig megismertük Brúnót. Ahogy a kutyákat elnéztem, nem lesz szoros barátság a labrador-roti keverékkel, amit én nem is bánok. Valahogy nem vizslának való barát egy ilyen marcona kutya. 

 

Mire gondolhat egy gazdi, amikor hazaérve azt kérdezik tőle, hogy "elég erősek az idegeid"? Hát sokmindenre, de arra nem, hogy távollétében a két kutyája suttyomban kipakolja a táskáját. Pedig velem ez történt. Megtaláltak benne minden fontosat, és egymástól teljesen eltérő nagyságú darabokra bontva egyenletesen szétterítették a szobában. Tettükre nem tudtak magyarázatot adni, átmeneti elmezavarra hivatkoztak:

Ezt nehéz lesz megmagyarázni a tanulmányi csoportnál (az ajakápolót nem tudom ki használhatta):

Ha nincs rajta az a nyakbalógatós izé, szerintem valamelyik le is nyelte volna - egyébként még működik:

Volt egy doboz joghurt is a táskámban, ennyi maradt belőle:

Gondoltam, nehéz napunk lesz, ha nem indulunk el azonnal nagyon messzire túrázni. Ilyenkor kisütöm a kutyákban az aksit, és amíg töltődnek, nem pakolásznak. Átvágtattunk a Császárvizen, aztán felkaptattunk az első útbaeső domboldalon, majdnem kiköptük a tüdőnket mire felértünk. Leültünk pihenni, szerintem jól érezték magukat, tetszett nekik a kilátás:

Nekem annyira nem:

Hazafelé volt egy kis mocsárjárás, aztán találkoztunk 3 vadásszal és egy 11 éves tisztességes (munkakutya) vizslával. Az egyik vadásznak nagyon tetszett Carlos, mondta, hogy képezzem ki jól és akkor drágán eladhatom - nyilván tetszett a testalkata és hogy olyan "odaégett zsömle" színe van. A másik meg sajnálkozott, hogy az ő vizslája nem ilyen nagytestű fajta. Jó gazdi voltam, mondtam, hogy nem eladók a kutyák sem így, sem kiképezve, a huncutságokról pedig mélyen hallgattam :)

Carlos annyire elfáradt, hogy még álmában is lógott a nyelve. A fotelt meg elfelejtette rendeltetésszerűen használni:

Régen, vagy tán sosem látott képek. Tessék nosztalgiázni!
Itt még elfértek ketten a tálban, sőt, még maradt is hely:

Bandi még a virágtartóban is elfért - ezen sokat mulattunk:

Carlosnak meg lágy vonásai voltak - szemben a mai szigorú ábrázattal (pont most furakodott a jobb kezem alá. Jobban szeretné, ha a laptop helyett a lapdog-gal foglalkoznék):

Még egy kép mindent megrágó Bandiról. Újdonsült rosszasága ellenére egyébként nagyon kedves kiskutya a mi Andrásunk. Például ma bejött utánam az előkertbe. Nem tudtam, hogy sírjak, vagy nevessek, amikor megláttam az ebet a kerítés tetején egyensúlyozni. Nagyon sajnálom, hogy nem volt nálam fényképezőgép...

Ma Carlos kedvenc játékát játszottuk. Nem a talpbetét-gyilkolósat, hanem az "elloptam a cipődet, vedd el, ha tudod"-at. Ennek a remek szórakozásnak normálisan fogócska lenne a neve, de emberek között nem elterjedt szokás cipővel az arcban fel, s alá rohangálni a kertben. Hanem a kutyáknál! Nincs is ennél jobb dolog!

Szerencsémre, ma nem az én cipőm volt az áldozat, így nevető negyedikként végigfotózhattam a visszaszerzés (egyébként sikertelen) harcát. Miután Zoli feladta a kutyaüldözést - ami megjegyzem igen-igen veszélyes a számtalan kincskereső hadjárat miatt - Bandi és Carlos tovább játszott. Íme mindez képekben:

 

Végül Carlos maradt a cipők ura:

Sajnos Bandiról van szó. Az én okos, szép és szófogadó kutyámról, aki az utóbbi időben teljesen elromlott, és már csak a szép jelző használható neve említésekor. Miután többször átbeszéltük, hogy egyedül nem lehet a konyhában - pláne nem két lábon állva, a pultra támaszkodva, kaja után szimatolva - azt kellett hallanom, hogy legalább akkora csörömpölés jön a konyha irányából, mintha éppen teríteni készülnék, vagy mosogatnék. Ám én nem voltam a konyhában (Zoli végképp nem, hisz' gitározott a dolgozóban zárt ajtók mögött), Carlos az ölemben punnyadozott, tehát csakis szellemek, vagy még esetleg Bandi lehetett. Összenéztünk Carlos-szal, majd a legnagyobb egyetértésben kisiettünk a konyhába, megnézni a történéseket. Hát Bandi volt a kisértet és éppen kenyérmorzsákat porszívózott a hatalmas szájával. Mert ám akkora van neki, mint a bécsi kapu! És persze folyton használja - vagy evésre, vagy ugatásra, mindenesetre üresen és csukott állapotban csak alvás közben van. Szerencsére azért elég erős a durmolási hajlam, úgyhogy jutnak nyugodt percek :)

Bandika ma meccset is nézett. Amikor megunta a rengeteg kihasználatlan helyzetet, elővadászta a cipőmet és a szájában tartva azt, körbetáncolta az asztalt és felborított egy doboz sört. Nem volt rest, azonnal fel is lefetyelte az egészet, majd elégedetten a kanapéra vetette magát. Vártam egy hatalmas böfögést - csak úgy, férfiasan - de ehelyett beletemetkezett a chips-es zacskóba, végül - miután nyomdafestéket kevésbé tűrő szavakkal kifejeztem nemtetszésemet, és azzal fenyegettem, hogy megtanítom kesztyűbe dudálni - sértődötten elterült a kanapén úgy, hogy alig fértem mellé. Jelzem ez egy háromszemélyes bútordarab. Majd írok a gyártónak, hogy úgy reklámozzák, hogy "6 lábas kanapé" - így aztán mindegy, hogy három kétlábú, vagy 1 négylábú és egy kétlábú használja.

Carlos TÉNYLEG nagyon jó kutya lett Bandi ördöggé válása során, ha ez így folytatódik, akkor szépen visszavonom korábban tett, Carlosra nézve negatív kijelentéseimet.

A mai "foglalkozáson" azt gyakoroltuk, hogy csak a "tied" elhangzása után vehetik el a jutalomfalatot. Carlos néha már egész fegyelmezetten tud viselkedni, Bandi meg toporzékol az első lábaival, de az esetek nagy részében ő is megvárja, amíg kiejtem a bűvös szavakat.

A hétvégén kiderült, hogy kutyáink a környék sztárjai :) Az utcán sétálva egy idős néni állított meg minket, hogy milyen gyorsan megnőttek a kutyák, pedig amikor ideköltöztünk, még milyen kicsik voltak, aztán meg a futkározós hely közelében összefutottam az utcabeli gyerekekkel, akik szintén tudtomra adták, hogy imádják a kutyusokat, mert aranyosak és szépek és cukik meg hasonlók. Utóbbi jeles alkalommal egyúttal megismerkedtünk Molly-val és Jázminnal. Jázmin egy féléves spániel, aranybarna és egy igazi tündérvirág, bár a "haja" kicsit punk-os, de ettől inkább vagány, mintsem csúnya. Molly viszont igazi pufi gazdikedvence, zéró mozgás, csak döcögés. Vizsláim intenzív érdeklődését egy morcos, gyanítom pont ilyen alkalmakra rendszeresített vakkantással visszaverte.

A továbbiakban a világba kiabálom, hogy Bandi viselkedése tovább romlott: indokolatlanul sokat tartja mellső lábait a konyhapulton, folyton oda akar menni, ahova nem szabad, de oda nem, ahova pedig kellene, ráadásul ma széthordta a gyújtósnak felhozott fahasábokat és több ízben féltékenységi kirohanásokat produkált. Például most is ádáz küzdelem folyik valamiért (valószínűleg egy papucsból korábban diszkréten eltávolított talpbetétért), közben néha kapok egy jelzésértékű harapást a jobb combomba, illetőleg most kinyílt a cd olvasó. Ja, és valaki bevetette a harci gázát, ha félúton abbamaradna a bejegyzés, akkor megfulladtunk mindannyian.

A sztárságra visszatérve: mai sétánkból hazafelé találkoztunk egy kopasz, kétajtós szekrény méretű fiatalemberrel, aki köszönt egy nagy "sziasztok srácok"-at a kutyáknak, majd továbbment. A gazdikat már észre sem veszik...

Hétvégén találkoztunk még három lóval, mondhatom vicces jelenet volt, amikor Bandi - véletlenül visszatért régi jó önmagához - az első hívó szóra visszajött (bevallom, féltem, hogy a kutyák a lovak alá kerülnek), Carlos pedig szembeszállt a három paripával és félelmetes ugatásával vissza akarta őket küldeni oda, ahonnan jöttek. A három ló ezen nagyot nevetett és okosan kikerülte a megtébolyult ebet.

Íme néhány fénykép (figyelem! az utolsó fotón Bandi jobb füle eszméletlen jó):

Szokásos napi túránkon az alábbi élőlényeket kergették meg az ebek:

1 darab nyúl: nagy mezei nyúl volt, méretben akkora volt kb. mint a vizslák és nagyon gyorsan futott, de nem cikk-cakkozott, ahogyan állítólag a mezei vadnyulak menekülnek, hanem nyílegyenesen futott be az erdőbe.

+ 3 darab őz, mindegyiknek fehér volt a hátsója, gyönyörű állatok voltak. Először azt hittem, hogy újra felbukkant a nyúl, mert nem is láttam, hogy mit figyelnek annyira a kutyáim, aztán ahogy elkezdődött az üldözés és egyre közeledtek, tisztán látszott, hogy bármennyire is méretesek a mezei nyulak, ekkorára talán mégsem nőnek meg, csapatban meg pláne nem járnak (legalábbis az itteni nyulak mindig egyedül vannak). Írtó nagy porfelhőt húzott maga után ez az öt jószág.

+ 1 db azonosítatlan repülő ízeltlábú

+ 1 db fű felett alacsonyan repkedő (azaz szintén azonosítatlan) kistestű madár

- 1 db kutya, nevezetesen Bobi. Bobi 1 éves németjuhász kan kutya, és azért a mínusz jel a mennyiség előtt, mert Bobi alaposan megkergette először Carlost, mert ő volt a nagyon bátor, aki odament Bobihoz. Vagy inkább nagyon vakmerő, mert Bobi a bundájával együtt kétszer akkora volt, mint a vizslák. Aztán Bandit is megkergette, pontosabban elkezdte megkergetni, de Bandi két méter után mindig hanyattvágta magát. Egy fekvő kutyát pedig lehetetlen megkergetni ugyebár... Ez még egy üldözésről-kergetésről híres vizslának sem menne :)

Bandi olajsejk lett. Étolajsejk! Mégpedig úgy, hogy kislisszant az erkélyre, ahol belelafatyolt a hűlni kitett serpenyőbe. Szerencsére már legalább négy napja ott volt a serpenyő, így a kutya nem szenvedett égési sérüléseket. Hosszú perceknek tűnő pillanatig azt hittem, hogy ha már nem forró olajat lefetyel, akkor legalább magára borítja az egészet, de ez is elmaradt. Nem is értem... Este kicsit paráztam az esetleges rókától, mert bizony elég furcsa hangok jöttek Bandika pocakjából, de azt is megúsztuk.

Carlos ezalatt rendesen viselkedett. Persze ő most jó kutya lett, az egyetlen furcsaság, hogy mostanában úgy pisil, hogy a bal első térdhajlatára megy az egész mindenség és onnan csorog le.

Ja, Bandi megette a mozzarella sajtomat. Mondjuk ma járt le a szavatossága, és mindenképpen meg kellett volna enni amúgy is, bár én nem feltétlen Bandira gondoltam...

No és itt van egy kép a nyári kutyabungiról is:

Persze a kutyák azonnal összemarakodtak, Bandi hátborzongató vicsorával próbálta távoltartani Carlost a bungitól, Carlos erre haragosan ugatott, én meg kettejük közé szorultam:

Nyilván nem hagytam magam, némi keksszel lecsillapítottam őket:

És volt még egy kis házőrzés is:

A mai nap délelőttje kőkemény fűben hentergéssel telt, megszakítva némi labdázással. Carlos megfigyelte, hogy ha visszahozza a labdát, és leteszi a lábamhoz, akkor kap valami finomat. Ezzel nincs is baj, hiszen éppen azt akartam elérni, hogy hozza vissza az eldobott labdát, és tegye is le. De Carlos meg azt akarta elérni, hogy kapjon kaját, ezért nagyon leleményesen kitalálta, hogy nekem nem kell eldobnom semmit, majd ő elviszi, fut vele egy kört és visszahozza, leteszi és kéri a kaját. Persze adtam neki, csak szegény Bandi nem értette, hogy mi van. Miközben mi ilyen hasznosan eltöltöttük az időt, addig Zoli összebarkácsolta a nyári kutyarezidenciát, ami el is készült, de sajnos nagyon sötét van már, és nem tudtam lefényképezni. Íme a váz:

Hentergés közben támadhatott valami félreértés a kutyák között, most így oldják meg problámáikat (sztem nagyon csúnyák):

 Bandi csukott szájjal (ugye, hogy szebb?!):

 És egy kép a híres-neves lepkevadászról, Carlosról:

Délután szokás szerint a murvabányához igyekeztünk, békákat riogatni. Így sikerült:

Én nagyon lusta voltam, csak ültem a parton és fényképeztem, néha visszahívtam az ebeket és persze jutalomfalatokkal tömtem őket, ők pedig hálából jól összevizeztek, meg belém törölték a sáros lábukat. Olykor messzire szaladtak, ilyenkor csak vizslasziluetteket láttam rohangálni a szemközti töltésen:

Bár nincs éppen strandidő, ma is pocsolyáztunk egy kicsit a murvabányánál:

Így nézünk ki vizes szőrrel - ábécésorrendben először Bandi, aztán Carlos:

Bandi "nemértem" fejet vág, Carlos viszont tipikusan az "add már azt a kekszet, most mit izélsz" ábrázatát engedte lefényképezni. Ez részemről kisebb zsonglőrmutatványt kívánt, hiszen míg bal kezemben a jutalomfalatot tartottam, úgy, hogy egyik eb se egye meg a fél kezemmel együtt, addig a jobb kezemben lévő fényképezőgép keresőjét figyeltem, hogy azért a kutya is benne legyen a képben.

A bányából hazafelé tartva előkerült néhány bosszantóan szemtelen fehér lepke, akik egyfolytában pimaszkodtak a kutyáimmal. A hős ebek alaposan megkergették őket. Mondtam nekik, hogy olyanok, mint Süsü, a sárkány, aki azt kiabálta, hogy "várj meg, lepke, várj meg" - kb. hasonlóan örülhetnek a lepkék két vizslának, mint egy képzeletbeli egyfejű sárkánynak. A lepkevadászat remek alkalomnak bizonyult a "hozzám" vezényszó gyakorlására, amikor már jó messze elszaladtak, visszahívtam őket és mivel mindig vissza is jöttek, kaptak finom jutalomfalatokat. Persze én tudom jól, hogy nem azért jöttek, mert hívtam őket, hanem azért, hogy kapjanak valamit, de engedtessék meg nekem, hogy legalább pillanatokig azt gondolhassam, hogy szófogadó kutyáim vannak :)

Míg kezdő vadászkutyáim csak kergették a vadat (mármint a lepkét), addig én tapasztalt vadászként még bőrön kívül elkaptam egy kullancsot, aki éppen Carlost akarta megtámadni. Eltapostam a vérszívót!

Nincs mit szépíteni, enyhén szólva unalmas volt a válogatott meccs:

Na jó, azért megírom a többi mindent is. Például, hogy mit szóltak a kutyák a húsvéti hóeséshez? Hát nem tetszett nekik, nem is csodálom, én sem rajongtam érte. Bandi fintorogva fordult vissza az ajtóból, amikor ébredés után kizavartam (volna) őket. Szemeivel azt mondta, hogy inkább megpróbálja lehajtani maga után az ülőkét, de ne zavarjam őt ki a hóesésbe.

Volt rengeteg vendégünk, mindenki megúszta ép bőrrel a kutyákkal való találkozást - úgy látszik, csak a gazdiknak jár a lábszárról bőrletépés, ütőér-átharapás, nadrág-lyuggatás, s egyéb katasztrófák.

A legeseménydúsabb vendégfogadás azonban kétségtelenül a tegnapi volt, amikor Kasu vizslaanyu gazdái voltak nálunk. Kezdődött azzal, hogy (anyu! fordulj el) Bandika elfogyaszott egy tányér keksztekercset. Persze nem szidhattam le, hiszen szegény jószág az első locsolók megjelenésével egyidejűleg kelet-nyugat irányban szétterítette a félig megemésztett reggelijét a nappaliban, így minden bizonnyal éhes lehetett. Teraszra távozásunkkor, valószínűleg további élelem után kutatva, Bandi ismét megjelent az asztalnál, s a kekszre rátalálva nyomban azt is elfogyaszotta, majd a nagy farokcsóválás eredményeképpen sírba küldött egy borospoharat, vele némi vörösbort is. Nagyon ügyes volt, mert a szőnyegre csak kicsi ment.... Látva az elkeseredett küzdelmet a kajáért, főztem is egy kis rizst, amit még a séta előtt be is lakmároztak a kutyák.

És akkor jött a séta és az újdonsült játék: a kutyafrizbi. Nagyon szórakoztató volt, mert a szélben emberi aggyal is kiszámíthatatlan irányokba repkedett a frizbi, egyszer Bandit fejbe is kólintotta véletlenül. Bosszúból megkísérelték vízbe fojtani az ellenséges viselkedést mutató játékot:

Mondjuk kicsit féltem, hogy majd jól otthagyják, én meg mehetek be a vízbe érte, de nagyon okosan kihozták és még csak könyörögnöm sem kellett :)

Aztán már csak frizbi nélkül rohangáltak, egy pillanatra azért megálltak - előtérben Carlos, hátrébb Bandi:

 

Teljesen mást akartam írni, de minden ihletem elszállt, amikor megláttam ezt a tegnapi fényképet. Carlos úgy néz ki rajta, mint akinek nincs betéve a protkója... már öt perce ezen nevetek. Carlos nem, mert éppen direktben bizonyítja, hogy neki igenis rendes vizslafogai vannak. Majd egy kárfelmérős bejegyzést is csinálok. Van mit bemutatni...

 

 

...adjunk neki munkás cipőt, amiben előzőleg egy fél napot ástunk a kertben. Vigyázat! Amint hozzászokik az orra, képes elfogyasztani!!!

Céltalan túrázásba kezdünk szombaton délután. A kutyák csak mentek az orruk után, én meg a kutyák után (utánam nem jött senki). Ibolyaillatú ligetből ki, vizenyős-süppedős susnyásba be, aztán egy szántó, szóval csak úgy bele a világba. Fülmeresztően jó volt:

 Nem messze innen, találtunk egy vadászlest. Carlos fülei ott ellentétes irányba lendültek:

 

 Persze onnan nem volt olyan szép a kilátás, mint fentről, és azt az őzet sem látta, amit én. Egyébként több ízben az infarktus kerülgetett ebeim ösztöneiből kifolyólag. Aki ismer, az tudja, hogy a madarakhoz fűződő viszonyom - ha nem is ellenséges, de barátságosnak semmiképpen nem nevezhető. Távolságtartó - ez a jó szó! El lehet képzelni, mekkora sokkot kaptam, amikor a kutyáim a háromméteres susnyából felzavartak egy egész falka fácánt, akik pont felém repültek. És ez nemcsak egyszer történt meg, hanem négyszer! A másik három alkalommal szerencsére csak egy-egy madár repült felém. Talán ezért éltem túl a kalandot...

Ismét volt fürdés, kétszer is. Először a murvabányánál (a képen Bandi arca látszik): 

Aztán a Császárvízen is. Crl úgy áll a vízben, mintha a Loch Ness-i szörnyet látná benne:

 

 

Itt egy kép a hős kutyákról, akik inkább a hídon mennek a gazdi után, minthogy egy jót úsznának:

A címmel ellentétben inkább kellemetlen eseményekről vagyok kénytelen beszámolni. Szombaton - kutyáink ádáz szökési hajlama miatt - letelepítettünk egy kölcsönkapott villanypásztort. Senki nem örült neki, főleg Carlos nem. Az első "találkozás" olyan erős hatást gyakorolt a kutyára, hogy kb. 5 percig remegett. Még sosem láttam ilyennek. Aztán Bandit is megcsapta a felismerés, miszerint nem tanácsos a kerítésnél ólálkodni, de egy erőteljes, felháborodott nyüszítésben kimerült a dolog. Carlos megértő testvérnek bizonyult, ismét remegésbe kezdett... Mindenesetre biztonságban vannak a kutyák, az utca lakói és az autós forgalom is.

A megrázó élmények emlékeképpen Crl nem szívesen tartózkodik huzamosabb ideig a kertben. Hétfőn például arra jöttünk haza, hogy minden plédet kirángattak a kutyaólból, felvitték a lépcsőn és a bejárati ajtó előtt sütkéreztek, várva, hogy hazaérjünk. Szívesen megnéztem volna a költözködést :)

Történtek vidám események is - mármint kutya részről. Vasárnap délelőtt ugyanis sikerült egy parádés arcra esést produkálnom a lépcsőn lefelé tartva. Komolyan mondom, Carlos kiröhögött :) Azonnal a fejemre ugrott és vadul örömködött, hogy most végre tudom, milyen érzés alulról nézni a világot.

Aztán részesei lehettünk egy kisebb kirándulásnak is. Rengeteg kalandban volt részünk, úgymint birkakaka evés, később belehentergés (sztem ez valami elfajzott vadászkutyaösztön, a becserkészendő vad szagának felvételével a saját szagukat elnyomandó tett), majd fürdés a Császárvízben, de csak combközépig, nehogy vizesek legyünk - persze itt már nem voltak annyira vadászkutyák.

Aztán volt még éjszakai hányás, gyakorlatilag bele az arcomba, ágyneműcsere, stb. - mert ugye a vizsla a gazdi fején alszik, ha lehet.

Hétfőn megismerkedtünk Fügével, aki a szomszéd utcában lakó labrador típusú eb. Már két éves, és október végén adott életet 10 kölyöknek, akik már mind szerető gazdiknál vannak. Volt nagy rohangálás, akkora, hogy a játék hevében egyszer le kellett feküdni pihenni egy kicsit. Totál kikészítették magukat és egymást az ebek.

A nagy felfedezéseké is volt ez a pár nap: a kutyák megtalálták magukat a tükörben. Először furcsán morogtak, jellegzetesen félrebillentett, érdeklődő fejjel, aztán jól összenyálazták a tükröt, majd az orrukkal tisztességesen elmaszatolták az egészet. Nagyon kellemes lakótársak egyébként.

Most a gurulós szék lábát rágják, de csak azért, mert már az összes cipő a budiban és a fürdőszobában van, jól elzárva. Valamint Banditól az imént szereztem vissza a padlószőnyegből megmaradt darabot, amiből eredetileg lábtörlőt készíttettünk volna. Jelzem, van rágnivaló műcsont is, de az nyilván nem kell.

Most, hogy Bandi illegális játék nélkül maradt, folyamatosan próbál az ölembe ülni. De ezt testméretei nem teszik lehetővé, így derékig csüng rajtam. Megbotránkozva olvassa, hogy miket írok itt nektek. Na ja, fáj az igazság :)

A tegnapi-tegnap előtti estéken meccsnézéssel múlattuk az időt. Kutyák eleinte érdeklődve nézték, majd mélyálomba zuhantak (velem együtt). Carlos-szal tévéztünk valamelyik nap, és nagy érdeklődéssel szemlélte a repülőgép anyahajóról felszálló gépeket az egyik tudományosnak beállított csatornán.

Napközben viszont Bandi - akit eddig jó kutyának ismertünk - volt a mozgékonyabb. Ma is és tegnap is kaptunk riasztást a szomszédoktól, hogy az egyik kutya a kerítésen kívül tartózkodik, siessünk haza. Felmerült a villanypásztor kérdése. Tudom, hogy vandál módszer, és két nappal ezelőttig én is állatkínzásnak tartottam, de talán mégis jobb két gyenge csípés, mint egy törött láb. Akinek van tapasztalata, kérem ossza meg velünk!

Egyébként Carlos komoly változásokon ment keresztül: lehiggadt (már amennyire egy vizsla lehet higgadt), már-már szófogadó, és kifejezetten igényli a babusgatást meg a dögönyözést. Még az arca is megváltozott! Mint már említettem, Bandi teljesen megvadult. Most is itt ugrál rajtam, még mindig ölben akar ülni, sőt aludni. Meg ez a kerítésmászás! Alig hittem a fülemnek, mikor Zoli telefonált, hogy tényleg a Bandi lógott meg.

Attól tartok, Carlos rossz követendő példát választott magának:

Olvastam Rozsdás lapján, hogy olvasott egy kis Márait, és a boldogságot kereste :)

Nálunk a német nyelv tanulása van folyamatban, főleg Carlos jeleskedik a nyelvtani szabályok elsajátításában. Szó szerint magáévá tett néhány oldalnyi anyagot. Remélem nem a magyar vizslasággal vannak problámái.

Mindketten nagy rajongói az ipm-nek, Bandi még a kreatív magazinokat is kedveli. Gyermekkorukban egyszer teljesen feldolgoztak egy horgászújságot, elejétől a végéig összetépték kb. 3*3-as négyzet alakú fecnikre, majd elégedetten ültek a romokon. Nemsokkal később elolvastak egy levelet is, melyet előzőleg valahogy kiszedtek a postaládából.

A tollrablás mindennapos eset. Valószínűleg azért, hogy az újságokban elhelyezett rejtvényeket meg tudják fejteni. Majd veszek nekik bélyeget és nyílt postai levelezőlapot, hogy be tudják küldeni. Kár, hogy általában nem véreshurka vagy füstölt kolbász a nyeremény :)

Van itt egy fénykép Bandiról is. Nagyon aludt éppen:

 

Kutyáinknak ma halaszthatatlan rágnivalójuk akadt. Serényen dolgoznak:

Hűséges olvasóink (és mi is) tisztában vannak azzal, hogy Bandi bármikor, bármilyen testhelyzetben képes aludni. A mai produkció azonban az összes eddigit felülmúlja. Na persze a füle már nem fért bele:

 

Említettem a környezettudatos életszemléletet egy korábbi bejegyzésben. Most két "bio" háztartási eszközt mutatok be. Mindkettő újra feldolgozott üzemanyaggal megy, belső égésű, és annak ellenére, hogy kipufogógázukról néha azt gondoljuk, hogy akár halálos is lehetne, elenyésző mértékben szennyezik a környezetüket.

Íme tehát a morzsaporszívó (Bandi) és a mosogatógép (Carlos) :